Irányadó kamatszintjét a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 0,5 százalékra emelte a Federal Reserve márciusi rendes kamatdöntő ülésén.
Hiába az ukrán háború okozta bizonytalanság, a piaci elemzők szerint a Fed a mérséklődő növekedési kilátások és a jócskán megnövekedő inflációs kockázatok mellett egy komoly kamatemelési ciklusba vág bele márciusban.
Az ING aktuális előrejelzése szerint idén összesen hat darab 25 bázispontos kamatemelésről dönt a Fed, amit még legalább kettő követ 2023-ban is. A döntés bejelentését megelőzően a piaci árazásokból ennél is nagyobb emelést, és akár jóval távolabbra mutató kamatemelési ciklust is számoltak a befektetők.
Maga a kamatemelés ténye nem meglepő, ennek a Fed, és elnöke, Jerome Powell már kellően megágyazott.
Miközben a jegybank árstabilitási céljait veszélyezteti a magas infláció, a globális tényezők miatt most a növekedési előrejelzések is átalakulnak, ezek pedig kiemelten fontosak a Fed maximális foglalkoztatottságot célzó mandátumának szempontjából.
A főbb makrogazdasági előrejelzéseit is ma jelenteti meg a Fed. Jerome Powell elnök a részleteket magyar idő szerint este fél 8-tól ismerteti.
Március elején a jegybankelnök úgy mutatott irányt a piacoknak, hogy 40 éves inflációs csúcs volt az Egyesült Államokban, amit az ukrajnai háború is nehezített, mivel az olajárakat az elmúlt évtized legmagasabb szintje körüli sávba emelte. A fogyasztói árak januárban 7,5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, és a Fed által preferált inflációs mutató 1983 óta a legerősebb 12 havi emelkedést mutatta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Zelenszkij szerint Putyin halála mindent megoldana

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
