Szemben két elődjével, Barack Obamával és Donald Trumppal a jelenlegi amerikai elnök, Joe Biden sok mindent el akar érni a nemzetközi politikában. A klímaváltozás megelőzésétől kezdve a világ vállalati adórendszereinek összehangolásán át az iráni nukleáris leszerelésig sorolhatók a célok, ám egy valami hiányzik közülük. A jelenlegi orosz vezetéstől nem vár semmit, így orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal sem akar semmit kezdeni – indítja az orosz-amerikai kapcsolatok várható fejleményeit elemző cikkét a Moscow Timeson Sam Greene, a londoni King”s College politológus professzora, Kelet-Európa-szakértő.

A legaktuálisabb problémában a pandémia kezelésében nem függenek egymástól a felek. Az USA-ban a lakosság nagyobb hajlandósága mellett gyorsabban halad az emberek beoltása, mint Oroszországban. A klímaügy megoldásába hasznos lenne az oroszok aktív bekapcsolódása, de a három főszereplő az USA, Kína és az EU, és hosszabb távon Brüsszel fog kopogtatni Moszkvában, amikor karbonadót vetnek majd ki az energiahordozó-importra. A vállalati nyereségadó globális összehangolása egyáltalán nem érinti Oroszországot, ahol nincsenek magánkézben lévő, globális multik, az iráni atomtárgyalásokon pedig már az Obama-adminisztráció sem vette hasznát az oroszoknak mint közvetítőknek.

A Közel-Keleten maradva Szíria is halott ügynek látszik. Nem várható, hogy Moszkva elengedje az Aszad-rezsim kezét, így a hosszú ideje szenvedő szírek csak a Kremltől várhatják sorsuk jobbra fordulását, mármint azt, hogy a tíz éve tartó polgárháborúra válaszul össze tud hozni végre valamilyen rendezést. A Fehér Ház nem szándékozik se megnehezíteni, se megkönnyíteni az orosz vezetés dolgát. A nukleáris leszerelés terén az egyetlen elérhető eredményt, a START megállapodás meghosszabbítását már elérték Biden hivatalba lépésének másnapján, további egyezségekre nem csupán a másik fél, hanem a washingtoni szenátus vonakodása miatt sincs esély. Az amerikai kormánynak nincs miért erőlködnie.

Okozhatnak bajt

A Kreml persze okozhat gondokat, ám ezek számba vétele is arra ösztönzi a washingtoni vezetést, hogy ne tegyen semmit. Oroszországnak legalább annyira fontos a világ stratégiai stabilitása, mint az USA-nak, ezt vélhetően Putyin is belátja vagy legalábbis nem lehet mást tenni, mint bízni abban, hogy legalább ezen a téren belátó. A legkeményebb ügy a délkelet-ukrajnai, azaz donbaszi konfliktus, amit nem lehet az ottani szakadár rezsimeket támogató Oroszország nélkül megoldani. Az ukrán határ melletti orosz katonai felvonulásnak láthatóan az a célja, hogy erre felhívja Washington figyelmét.

Ugyanakkor ezzel ugyanaz a helyzet, mint a korábbiakkal. Az USA-ban úgy látják, hogy nincs miről tárgyalni az orosz féllel. Úgy gondolják, hogy Moszkva tartósan be akarja fagyasztani a konfliktust Dombaszban, és nem tudnak semmit kínálni cserébe azért, hogy ezt ne tegye. Másrészt felmerül a kérdés, mi van akkor, ha nem ezt akarják, ha meg akarják szállni a területet vagy akár Kijevet is el akarják foglalni katonai erővel?

Csinálják, ha akarják

Ezzel az a helyzet, hogy az USA nem tehet semmit az orosz beavatkozás megakadályozására, ha Moszkva elszánja magát egy háborúra. A Nyugat nem akar katonai konfliktusba keveredni Oroszországgal. Angela Merkel német kancellár és Obama megpróbálta lebeszélni Putyint a Krím orosz annektálásáról, de süket fülekre találtak. Semmi jele annak, hogy Biden nem járna ugyanígy, így az amerikaiak egy valamit tehetnek, igyekeznek elrettenteni az ukrajnai katonai akcióktól az oroszokat. A Kremlben pontosan tudják, milyen gazdasági szankciókat kapnának a nyakukba, ha nem hallgatnának a jobbik énjükre.

Az egyetlen kritikus pont Ukrajna NATO-csatlakozási szándéka, amit Washington és London óvatosan támogat. Ez azonban színjáték. A két ország vezetése tudja, hogy Berlin és Párizs megakadályozná az ukránok felvételét a katonai szövetségbe. És az amerikai adminisztrációnak se kedve, se ideje nincs arra, hogy véleményük megváltoztatására bírja a franciákat és a németeket.

Kinél van a kezdeményezés?

Az ukrán határ melletti katonai demonstrációval Putyin tárgyalóasztal mellé kényszerítheti a nyugati országokat, amivel akkor is jól járhat, ha egy ilyen egyeztetés – mint az borítékolható – semmilyen eredményt nem hozna. A felvonuló nyugati politikusok látványa a tévéhíradókban azt jelezné, hogy Oroszország fontos tényező a világon, ahogy természetesen vezetője, Putyin elnök is. Ugyanakkor ezt a Biden-adminisztrációban is tudják, ezért nem siettek tárgyalni az oroszok kardcsörtetésére reagálva.

Biden nem a mézesmadzag és korbács taktikáját választotta, amivel az elmúlt két évtizedben semmit sem értek el, hanem azt, hogy jelezte, lehet szó tárgyalásokról, de nem Putyin, hanem az ő szabályai szerint. Szemben elődjével, Trumppal vagy akár Obamával az új amerikai vezetés nem híve a PR-esemény kedvéért folytatott, öncélú tárgyalásoknak. És van emögött egy mélyebb logika is.

A jelenlegi amerikai vezetést nem érdekli, milyen képet fest róla az orosz állami televízió. A Kreml véleményformálói így is, úgy is az oroszok ellenségének fogja lefesteni az amerikaiakat. Ez magyarázza Biden viselkedését az elmúlt hetekben. Először azt mondta – az orosz katonai összevonás előtt –, hogy szerinte Putyin gyilkos. Aztán a kardcsörtetés után kijelentette, hogy kész tárgyalni vele. Aztán szankciókat jelentett be a Kremllel szemben. A Fehér Házban láthatóan nem érdekel senkit, mit szólnak ehhez az orosz tévé Amerika-faló kommentátorai.

Rossz hír Putyinnak

Mindezt a következőképpen összegezhetjük. A Biden-adminisztráció nem sokat vár az orosz vezetéstől, még kevesebbet akar tőle és – ami ezt a sértő hozzáállást még megalázóvá is teszi – mindezt zavartalan nyugalommal teszi. Washington távolságtartóan és szenvtelenül viszonyul Moszkvához – állítja a Moscow Times cikkírója.

Az még nyitott kérdés, hogy ez módszer hoz-e valamilyen eredményt vagy sem. Egyet azonban valószínűsíthetünk. A Kremlben vélhetően kezdik felismerni, hogy feleslegesen erőlködnek, ha Biden rovására vicceket faragnak. Ennél szisztematikusabb megközelítésre lesz szükség, ha válaszolni akarnak az új helyzetre.