"Az emberek a rezsim bukását követelik" - ezt a feliratot firkálta fel pár szír fiatal Dara város egyik középületére még 2011. március 15-én, amikor elérte Szíriát is az arab tavasz. A szöveg jelmondatává vált a lázadásnak, amely az 1971 óta regnáló al-Aszad-dinszatiát akarta megdönteni. Március 18-án, amikor már látszódtak az azóta is tartó polgárháború előjelei, ebben a városban voltak a legnagyobb tüntetések a hatalom ellen.

Idén július elején a szír hadsereg bevonult Darába, jóval nagyobb diadalként megélve ezt, mint egy ostrom lezárultát. Bebizonyosodott, hogy míg pár éve is úgy tekintettek Bassár al-Aszad elnökre, diktátorra, mint akinek a bukása elkerülhetetlen és csak rövid idő kérdése. A vezér viszont még mindig hatalmon van, hiába tartotta elfogadhatatlannak ezt a nyugat. Végül Oroszország és Vlagyimir Putyin elnök megmentette szövetségesét - írja a Foreign Policy cikkében, mely Szíria jelenlegi helyzetéről szól, valamint arról, hogyan veszítette el erejét az Egyesült Államok a Közel-Keleten.

Kapcsolódó

Amerika a nagy vesztes

Oroszország ugyanis megmutatta, hogy szövetségeseiért képes tűzbe tenni a kezét, míg az Egyesült Államok a hetvenes évek óta többször is szembekerült saját szövetségeseivel. (Elég csak Szaddam Huszein iraki diktátorra gondolni, akit épp az amerikai katonai beavatkozás buktatott meg.) Moszkva így egyre vonzóbb barátnak tűnik a térségben.

Izrael, Törökország és az Öböl-menti országok, valamint Szaúd-Arábia kitart még az USA mellett, de már látszódnak jelei, hogy gyengül a kapcsolatuk Washingtonnal. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan török elnök egyre többet mutatkoznak az oroszokkal, fűzik szorosabbra politikai és gazdasági kapcsolataikat. A szaúdi király, Szalman pedig az első uralkodó az ország történetében, aki Moszkvába látogatott, hogy az orosz elnökkel találkozzon.

Az Egyesült Államok csak a szavakkal volt jelen

Az USA valójában soha sem vett részt aktívan a szíriai konfliktusban. Ahogy a boszniai Szrebrenyicában, úgy Damaszkuszban és Aleppóban sem nézhették tétlenül, hogy egy másik országban tömegmészárlásba kezd egy vezető. De Damaszkusz mindig is Moszkva barátja volt, így az irakihoz hasonló nyílt megszállásra nem volt kilátás.

Washington ezért diplomáciai és bevált szuperhatalmi eszközeivel avatkozott be: elítélte az emberi jogok sárba tiprását, a gyilkosságokat, a vegyi fegyverek bevétését, valamint a hidegháborút idézve belekezdett a lázadók kiképzésébe és felfegyverzésébe. Valamint kihasználva az Iszlám Állam dzsihadista szervezet térnyerését, harcot hirdetett a terroristák ellen.

Moszkva viszont katonákat, fegyvereket és pénzt küldött. Épp a másik oldalnak: Bassár al-Aszad mellett álltak ki. Egyértelmű volt az üzenet, hogy készek a tettek mezéjére lépni és a falig elmennek a szövetségesek védelmében.

Az Egyesült Államok - nemcsak az Obama-, de az azt követő Trump-adminisztráció - egyáltalán nem akart (legalábbis a szerző szerint) komolyan belefolyni a szíriai konfliktusba. Annak a szuperhatalomnak, amelynek két célja van a térségben, nevezetesen, hogy az olajkitermelés zökkenőmentes legyen és Izrael független maradjon, nehezen tudja elmagyarázni a lakosságának, hogy mit keres Szíriában és miért fontos neki egy diktátor megbuktatása, akiről addig alig hallottak.

Szíria a nemzetközi közösségi gondja lett

Izrael ugyan továbbra is népszerű, fontos témája az USA-ban folyó belpolitikai diskurzusnak, de a zsidó állam több mint 70 éve bizonyítja, hogy képes fennmaradni, fenntartani magát. Trump pedig olyan gesztusokkal még maga mellett tarthatja az országot, mint amilyen az amerikai követség Jeruzsálembe költöztetése volt. De a Közel-Keleten való amerikai jelenlét és érdekek egyre kevésbé egyértelműek belföldön, már a választók sem tudják, hogy pontosan mi Amerika célja a területen.

Az amerikai tétlenség - pontosabban látszólagos tevékenység - a nemzetközi közösségre helyezett nyomást: Európának és a térségbeli szövetségeseknek is részt kellett venniük. Így történhetett meg, hogy a koalíciós erők bombázták az Iszlám Államot, vagy a rezsim állásait, ha épp arról volt szó. De a következményeket csak Európa, Törökország és Jordánia viselte: több millió menekült hagyta el Szíriát. A migrációról szóló vita pedig Európában vezettek a szélsőségesek megerősödéséhez, több országban belpolitikai válságokhoz - ahogy az a Modern Diplomacy korábbi összefoglalójában állt.

A Foreign Policy cikke szerint most, hogy Darában szimbolikusan is megnyerte a szíriai polgárháborút Aszad és Putyin, valamint a velük szövetséges Irán, Amerikában tisztázni kell a célokat. Új érvek kellenek arra, hogy az Egyesült Államoknak meghatározó szerepet kell betöltenie a Közel-Keleten, a térségben ugyanis már azt látják, hogy Moszkva aktívabban írja az új "szabálykönyvet".

A fotó forrása: Youssef Karwashan/AFP.