A következő évek legnagyobb kérdése, hogy miként reagál az Egyesült Államok arra a kíhívásra, amit Kína felemelkedése intéz vele szemben. A régi reflexnek megfelelően sokan úgy vélik, hogy a Szovjetunióhoz hasonlóan el kell szigetelni az új ellenfelet is. Ennek mellékes haszna, hogy az új közös ellenség egyesítheti az amerikai társadalmat. Martin Wolf, a Finacial Times (FT) publicistája azonban úgy véli, hogy ez a stratégia Kínával szemben nem alkalmazható.

A visszaszorítási stratégia hívei egyfajta zéróösszegű játékot látnak az amerikai és a kínai társadalom között, amelyben vagy az egyik, vagy a másik fél lehet sikeres. A másik érv e stratégia mellett az, hogy valójában nem Kína, hanem annak autoritárius politikai berendezkedése az USA ellenfele, hasonlóan a Szovjetunióban működő kommunista diktatúrához.

Mindez az FT publicistája sem alaptalan, hiszen látjuk a pekingi vezetés erőszakossá vált viselkedését Hongkonggal és Tajvannal szemben, katonai terjeszkedését a Dél-kínai-tengeren, illetve a kisebbségek elnyomásának erősödését és a társadalom fokozódó ellenőrzését.

Régi módszerek

Ennek megfelelőek azok a javaslatok is, amelyeket a régi módszerek hívei szerint az USA-nak meg kellene fogadnia. Amerikának meg kellene erősítenie globális technológiai és gazdasági dominanciáját, illetve a dollár világvaluta státuszát. Fenn kell tartania elrettentő katonai erejét. Meg kell előznie Kína területi terjeszkedését, mindenekelőtt azt, hogy kierőszakolja az újraegyesítést Tajvannal. Újjá kell építenie szövetségi rendszerét és a jog uralmára alapuló világrendet, amit a második világháború után kiépített. Eközben együtt kell működnie ellenfelével az olyan globális problémák kezelésében, mint a klímaváltozás.

Mindez Kína esetében nem működhet - véli az FT cikkírója. Először is azért, mert jóval erősebb ellenfél, mint a Szovjetunió. Gazdasága sokkal nagyobb, kiterjedt technológiai szektora van, lakossága jóval nagyobb, vezetése hozzáértőbb. Emellett szemben a Szovjetunióval egyértelmű jövő áll előtte. Egy főre eső GDP-je vásárlóerő-paritáson számolva jelenleg az USA GDP-jének a harmada (2000-ben a nyolc százaléka volt), az EU-énak a fele. Ha 2050-re csak az USA 50 százalékára jönnek fel, akkor is nagyobb lesz a kínai gazdaság, mint az amerikai és az európai együttvéve.

Lehangoló teljesítmény

További fontos különbség, hogy Kína jóval mélyebben beágyazott a világgazdaságba, mint a Szovjetunió volt. Ez persze sérülékennyé is teszi a kínai gazdaságot, ám nagy vonzerővel bír a világ többi országára. Valójában a világ kormányai egyszerre akarnak jóban lenni Kínával és az USA-val.

Végül az USA az elmúlt évtizedekben, főként az elmúlt négy évben lerombolta a világ többi országára ható vonzerejét. Racionalitása, megbízhatósága, elkötelezettsége az emberi jogok és a demokrácia iránt megkérdőjeleződött. Washington korábban azt várta Pekingtől, hogy legyen a világ megbízható "részvényese". Az iraki háború, a pénzügyi válság és Donald Trump elnöksége után azonban hiteltelenné vált ez a követelés.

Nem kell kétségbe esni

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne hatékony stratégiát követni a kínai kihívásra adott válaszul - véli az FT cikkírója. Először is az USA-nak és szövetségeseinek fel kellene rázniuk demokráciáikat és gazdaságaikat. Az utóbbi terén meg kell védeniük technológiai autonómiájukat, amihez életet kell lehelniük tudományos-technológiai infrastruktúrájukba, beleértve ebbe az oktatást és a tehetséges emberek bevándorlásának lehetővé tételét is.

Másodszor tűzön-vízen át ki kell állniuk alapvető értékeik, a demokrácia, a szólásszabadság, a jog uralma mellett mindazokkal szemben, akik ezeket támadják. Meg kell akadályozniuk, hogy Kína egyenként levadásszon kisebb országokat befektetési és más üzleti ígéretekkel. Harmadszor gatyába kell rázni a második világháború után kialakított nemzetközi intézményrendszert.

Végül pontosan körül kell határolniuk, melyek azok az érdekeik, amelyeket szükség esetén fegyverrel is megvédenek. Kína nem olyan, mint a Szovjetunió, a nyugati világ hozzá fűződő viszonyát egyszerre jellemzi az ideológiai szembenállás és a kooperáció. A Nyugatnak elsősorban saját háza táját, politikai közéletét kell tisztába tennie ahhoz, hogy versenyezni tudjon új fő ellenfelével.