A dél-koreai jegybank friss adatai szerint negyedéves összevetésben 1,2 százalékkal bővült a gazdaság október-decemberben. Az ütem elmaradt a harmadik negyedévben mért 2,1 százaléktól, de meghaladta az elemzők által várt 1,1 százalékot.
Az első negyedévben 1,3 százalékkal, a másodikban pedig 3,2 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye az előző három hónaphoz képest.
Éves összehasonlításban 1,2 százalékkal csökkent Dél-Korea hazai összterméke. Elemzők rosszabb adatra, 1,4 százalékos visszaesésre számítottak a harmadik negyedévben mért 1,1 százalékos esés után. Az első negyedévben még 1,4 százalékkal nőtt, a másodikban viszont már 2,7 százalékkal csökkent a GDP.
Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságának teljesítménye a 2020 egészében 1 százalékkal esett vissza, miután a járvány térdre kényszerítette a szolgáltatási szektort és visszavetette a fogyasztást. Utoljára 1998-ban, az ázsiai pénzügyi válság idején fordult elő, hogy zsugorodott a gazdaság az egész évet tekintve.
A helyzet rosszabbul alakult volna, ha nincs a technológiaexport, amelyet a személyi számítógépek és szerverek iránt megnövekedett globális kereslet pörgetett.
A jegybank szerint a gazdaság idén 3,0 százalékkal növekszik, a fő hajtóerő az export és a beruházások lesznek. A munkaerőpiacon azonban lassabb lesz a talpraállás, mivel a járvány továbbra is visszafogja a szolgáltatóipart.
Dél-Korea exportja februárban éves összevetésben 9,5 százalékkal bővült, már a negyedik egymást követő hónapban nőtt a félvezetők, az autók és más fontos áruk robusztus kiszállításainak hatására. A feldolgozóipar termelése 3,0 százalékkal ugrott meg a vegyi termékek és elektronikus felszerelések iránt megnövekedett keresletnek köszönhetően.
Tavaly a feldolgozóipar teljesítménye 0,3 százalékkal nőtt. A kormányzati kiadások 2,3 százalékkal emelkedtek, de a magánfogyasztás 6,5 százalékkal esett vissza.
A jegybank tavaly március óta tartja 0,5 százalékon, történelmi mélyponton az irányadó kamatot, hogy segítsen pénzt pumpálni a gazdaságba. Elemzők szerint azonban a hitelköltségek csökkentésére szolgáló hagyományos pénzügyi eszközök csak korlátozott hatással bírtak, mert a koronavírus-járvány a keresletet és a kínálatot is megtépázta - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Ausztria bedurvul, komoly szigor jön a határon a terjedő vírus miatt
