A világ négy nagy jegybankja, az amerikai Federal Reserve, a brit Bank of England, a japán jegybank és az Európai Központi Bank (ECB) egyelőre sikeresen kezeli az 1930-as évek óta példa nélküli mélységű és hosszúságú globális pénzügyi válságot, ám a kezelési módjuk hosszú távon veszélyeket is rejt, amit a mainál körültekintőbb pénzügyi szabályozással lehet csak kezelni - hívja fel a figyelmet az IMF egy most publikálást tanulmánya, amely a világ nagy jegybankjai által indított nem-konvencionális monetáris eszközök pénzügyi stabilitásra gyakorolt hatásait vizsgálja.

A vizsgálat szerint a globális pénzügyi szabályozásért leginkább felelős négy nagy jegybank egyelőre sikeresen megakadályozta, hogy a pénzügyi válság tovább eszkalálódjon, ráadásul reálgazdasági célokat is tudnak támogatni. A válság során hasonló, nem-konvencionális eszközök bevetésével élt a négy nagy, amelyek összetétele bár némileg különböző volt, ez az IMF szerint a jegybanki mandátumok eltérő jellegére vezethető vissza, de az alapvető pénzügyi csatornák, amelyeken keresztül elérni próbálják céljaikat, viszont hasonló.

A nem konvencionális jegybanki eszközöket 3 csoportra bontotta az IMF, egyrészt a bankrendszer számára kialakított hosszú-távra szóló likviditási programokra, az állam- és vállalati kötvénypiaci intervenciókra, illetve közvetlen célzott piaci - például Amerikában a jelzálog-hitelpiaci - stabilizációs programokra.

A mérlegrobbanás hatásai messzire nyúlnak

Mindezen intézkedések hatására a négy legnagyobb jegybank mérlegfőösszege jelentős mértékben megnőtt, mérlegszerkezetük pedig fundamentális módon átalakult - állapítja meg az IMF, amely szerint a jegybanki mérlegekben új fajta kockázati elemek jelentek meg, amelyek másfajta monetáris kockázatkezelést igényelnek ahhoz, hogy a nem konvencionális politika ne eredményezzen jegybanki hitelválságot.

A sikeres pénzpiaci programok ugyanis elég sok nem szándékolt mellékhatással járhatnak, amelyek bár a makrostabilitást nem feltétlenül érintik, ám a Nemzetközi Valutaalap szerint fenyegethetik a pénzügyi rendszer globális stabilitását.

A tanulmány a legfontosabb veszélyek között említi, hogy a bankrendszernek nyújtott likviditási programok - bár a bankok pénzügyi stabilitását megerősítette - a bankrendszer mérlegfőösszegében jelentkező kockázatokat is növelte, azáltal, hogy a pénzügyi válság során kialakult mérlegfőösszeg átstrukturálási folyamatot lelassította. A bankközi piacot elárasztó olcsó forrás bizonyos hitelintézetek esetében pedig lemerevítette a mérlegkiigazítást.

Az IMF szerint a globális pénzügyi stabilitásra az egyik legnagyobb veszélyt a banki mérlegkiigazítások elhalasztása, vagy lassabb átfutása jelenti. Sokkal szigorúbban kellene a hatóságoknak szabályozói eszközökkel elősegíteni a banki mérlegfolyamatok mederben tartását. Bár itt vannak pozitív törekvések, az IMF ezek között említi a Basel III szabályozói rendszer kialakítását, ám a felügyeletek szerepét - főleg az implementációban - erősíteni kellene.

Szigorúbb szabályozásra van szükség

További három szabályozói eszközt nevesít a tanulmány, amely a banki kockázatkezelés javítását segítheti: a bankokat hosszú távú tartalékolásra kell késztetni, amihez a banki tőkemegfelelési szabályokat kontra-ciklikus piaci mutatókhoz kellene igazítani. Másfelől sokkal szigorúbb és előretekintőbb likviditási kritériumokat kellene a rendszerbe vinni, hogy a bankok - jegybanki koordináció nélkül - is stabil likviditási környezetben tudjanak működni.

A hosszú időn át fenntartott rekord alacsony - a fejlett piacokon jellemzően nulla közeli - kamatszint szintén pénzügyi instabilitást eredményezhet, ami az IMF előrejelzése szerint első sorban a nyugdíjalapokat, a biztosítókat és a pénzpiaci alapokat károsíthatja. Az alacsony kamatok ugyanis a pénzügyi szolgáltatók jövedelmezőségét közvetlenül érinti, hiszen a kockázatmentes befektetéseken szerezhető extrém módon nyomottá vált hozamok miatt a bankok kamat-marzsai zsugorodnak, miközben a nyugdíjalapok és biztosítók forrásai megdrágulnak. Mindez kockázatnövelő hozamvadászatot idézhet elő a biztosítók és nyugdíjalapok között, ami rendszerszintű kockázatot jelenthet, ha nő ezen intézmények kitettsége az eszközár-buborékok felé.

Erre van is esély a tanulmány szerint, ugyanis ezen alapok jellemzően nagy kitettséggel rendelkeznek a bankszektor felé, márpedig a jegybanki likviditási programoknak köszönhetően a pénzügyi szektorban érzékelhető az árbuborék-hatás, vagyis az, hogy a valós értékek az adott eszközök reális árfolyamától (fair value) messze felülértékelődtek.

A mérlegalkalmazkodás torzítása mellett a banki likviditási programok másik negatív mellékhatása, hogy nehéz belőlük kiszállni, a bankrendszer ugyanis túlságosan függővé válhat a jegybanki forráscsapoktól.

Készüljünk az exitre

A jegybanki exitet ezért nagyon körülményesen, szabályozói eszközökkel összehangoltan szabad csak megkezdeni, ugyanis néhány bank esetében - főleg azoknál, ahol torzultak a mérleg-kockázati hatások - akár újabb likviditási válsághoz vezethet, ha a jegybank csökkenti a finanszírozást.

Ez különösen a bankközi hitelpiacon vezethet akut-válsághoz, ezen keresztül pedig a bank-rendszerben hosszú távú finanszírozási gondokat okozhat - figyelmeztet az IMF. A jegybankoknak ezért segíteniük kell a bankok egymással szembeni kockázatkezelési sémáit, ugyanis az IMF szerint a piaci alapú finanszírozásra történő átállás egyik következménye lesz, hogy csökkenni fog a bankközi likviditási bázis. Ennek pedig a banki forrásszerzés hatékonyságára biztosan lesz hatása.

A jegybanki mennyiségi lazításoknak elsősorban reálgazdasági céljai voltak, amelyet az IMF szerint részben sikerült is elérni. Ám ezeknek a programoknak is van negatív hatásuk a bankok mérlegére, hiszen bizonyos piacokon - jellemzően ott, ahol a jegybankok domináns vásárlóvá váltak - súlyos ártorzulás következett be. Emiatt a programok berekesztését erőteljes árkilengések követhetik, amelyek szintén képesek zavart okozni azoknál a bankoknál, amelyeknek nagy a kitettségük a jegybanki árazással működő piacokon.

Veszélyes a monetáris finanszírozás

Egy másik veszély a monetáris finanszírozáshoz kapcsolódik, ugyanis a jegybanki közbeavatkozás érinti az államháztartás finanszírozási lehetőségeit. Ezzel kapcsolatban nagy eltéréseket mutatott ki az IMF, például az amerikai illetve japán jegybanki mérlegbe a saját rövid lejáratú állampapírjaik aránya meghaladja a 10 százalékot, míg ugyanez a Bank of England esetében 25 százalék. Az ECB-nél viszont az SMP és OMT programok hatására egyelőre az 5 százalékos küszöb alatt maradt a tagországok állampapírjaiból összerakott portfólió-arány. A hosszú lejáratú állampapírok felé a Fed, illetve a BoE mérlegeinek kitettsége 30 százalékos.

Az IMF azt tanácsolja, hogy a jegybankoknak a makro-stabilitás megteremtése mellett most nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a pénzügyi stabilitás fenntartására. Ehhez pedig minél előbb el kellene kezdeni a bankok hitelportfóliójának szabályozott megtisztítását, és a mérlegalkalmazkodáshoz szükséges monetáris eszközök kibővítését.