Oroszországban manapság az az ember érzése, mintha vihar közeledne, bár még csak a közvetett jelei érzékelhetők - írja Ilja Klisin, a KFConsulting alapítója, korábban a New York-i orosz nyelvű RTVI csatorna újságírója a Moscow Timeson megjelent cikkében. Olyan a politikai klíma, mint egy forró nyári nap, amikor alig látni felhőt az égen, semmi jele esőnek vagy villámnak, azaz nincs nyilvánvaló jele a közelgő időjárás-változásnak, ám az ember mégis úgy érzi, jó lesz, ha gyorsan hazaér a munkából, mert lecsaphat a vihar. Nem arról van szó, hogy Vlagyimir Putyin államfő népszerűségi indexe csökken és az emberek a korábbinál nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy tüntessenek romló életszínvonaluk miatt.

Nem is a politikai elemzők előrejelzéseiről van szó, mert azok nem sokban különböznek a madárjóslástól. Sokkal inkább arról, hogy miről beszélnek az emberek, amikor társasági összejövetelek közben kimennek a konyhába. Még csak nem is a kormányt szidják mostanában, ahogy korábban szokták, hanem arról keseregnek, milyen tragikomikussá vált vált az életük. Ugyanezt láthatjuk a közösségi médiában folyó vég nélküli társalgásokban. Mindenből persze nem lehet arra következtetni, hogy az oroszok mikor mennek az utcára, már ha mennek egyáltalán.

Felébredt a hatalom

Bár az orosz elittől kezdve az ellenzéken és a civil szervezeteken át az utca emberéig minden politikai szereplőt az izgatja, hogy Oroszországban is az amerikaihoz hasonló tömegtüntetések robbanhatnak-e ki, senki sem tudja, hogy mikor, vagy hogy milyen szikra adhatja ezeknek a lökést, mint az USA-ban a George Floyd fekete civil elleni indokolatlanul erőszakos rendőri fellépés. Egyelőre a többség fásult. Az ellenzék egyéni demonstrációkat szervezett a rendőrőrsök elé, ám még ez is heves reakciót váltott ki: a magányos ácsorgókat a hivatalos közleményekben tömeggyűléseknek írják le, amellyel megsértették a karanténszabályokat.

A moszkvai rendőrség tucatnyi ilyen magányos demonstrálót tartóztatott le, nem pusztán azért, mert rossz helyen állt, hanem azért, mert feliratos maszkot viselt is, vagy akár olyan luftballont tartott a kezében, amelyen valamilyen üzenet szerepelt. A hatóságok azzal is jelzik, hogy felébredtek Csipkerózsika-álmukból, hogy július 1-ére kitűzték az alkotmányos reformokról szóló népszavazást - amelyet májusról halasztottak el -, amelynek eredményeként Putyin 2036-ig Oroszország államfője maradhat.

Kontrasztban

Mindez azonban még nem lép túl az általános fásultságon, amivel éles kontrasztban van az, ami az USA-ban történik. Az oroszok nem csupán lebilincselve nézik az Amerikából érkező videókat, amelyek a Floyd halála nyomán kirobban lázadás eseményeiről szólnak, hanem élénk vitát folytatnak róla a közösségi médiában. A megfigyelőnek az az érzése, hogy az emberek gyakorlatilag élőben követik és kommentálják az eseményeket. Mintha mindenkinek lenne azokról valami mondandója.

Egyesek elítélik a rendőrséget a hatalommal való visszaélésért és a durvaságért, és elégedetten nyugtázzák, hogy rendőrőrsöket gyújtanak fel. Mások banditákat és rablókat látnak a tüntetőkben. És nem egy langyos vitáról van szó, hanem olyanról, amelyben az emberek addig üvöltöznek egymással, amíg be nem rekednek. Az elmérgesedett szócsatát egyesek a száz évvel ez előtti oroszországi polgárháborúhoz hasonlítják, amelyben egyesek a demonstrálókat "bolsevik söpredéknek" minősítik.

Röviden: az érzelmek forrósodnak. Egyesek reggeltől estig posztolnak arról, hogy mit és kiket kellene felgyújtani, míg mások ragaszkodnak ahhoz, hogy a gyújtogatókat kellene lelőni. Ezt akár komikusnak is láthatnánk, hiszen az oroszok a karantén alatt ki sem mozdulhattak az utcákra, Moszkvában az elmúlt hónapokban még véletlenül sem tört be egyetlen ablak sem. Az embernek mégis arcára fagy a mosoly, a Moscow Times cikkírója szerint lehet, hogy azért, mert mindez a társadalomban gyűlő, kirobbanásra készülő feszültség jele.