A 2024-es World Giving Index kutatásban 142 országból 145 ezer ember vett részt. Az első helyen, immáron zsinórban hetedik éve, Indonézia áll, az itteni válaszadók 90 százaléka jelezte, hogy pénzt adományozott jótékony célra, míg 65 százaléka azt, hogy önkéntes munkát végzett valahol. A második legbőkezűbb ország Kenya, míg a harmadik helyen Szingapúr áll – írja közleményében az „Egy csésze szeretet” elnevezésű akció.
Magyarország az 50. helyen szerepel.
Érdekesség, hogy a jelentés szerint a világ legnagyobb gazdaságai közül mindössze kettő, Indonézia és az Egyesült Államok szerepel az első 10 ország között, miközben a világ egyik legszegényebb országa, Gambia a negyedik helyen áll.
Ami ennél is érdekesebb, hogy Franciaország mindössze a századik helyen áll, míg a lengyelek a 142. helyet foglalják el.
A kutatás készíteni szerint az adatok segíthetik a kormányokat abban, hogy megtanulják egymástól azokat a humanitárius praktikákat, amelyek már jól működnek egy-egy régióban.
Ugyan a magyarok szíve nagy, idén karácsonykor is meghúzzák a nadrágszíjat a CIB Bank kutatása szerint
Nem maradhat az örökösöknél a Tompos Kátyának szánt adomány, nyilatkozni kell az adakozóknak
A Fábián Juli Emlékalapítvány arra kéri az adományozókat, hogy január 15-ig írásban nyilatkozzanak az adományokkal kapcsolatos szándékaikról.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitálalt a mérnök, ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Furfangos módszerrel ússzák meg a tranzakciós díjat

Pintér Sándor szerint el lehet innen menni

Ezermilliárd forintot érő arany van a Balatonban, mégse bolygatná a kormány

A gyerek azt hitte, mumus van az ágy alatt, és tényleg

Fintechek helyettesíthetik a bankokat? A Z-generáció már döntött

Még idén lezárná a háborút Kijev, elvesztettek egy F-16-ost
