Az vállalat egy belső dokumentumából kiderült, hogy a csoportos leépítés elsősorban az Amazon Prime Video és az Amazon MGM Studios streaming és televíziós szolgáltatásban dolgozókat érinti – írja a Reuters.
Miután a világjárvány idején rengeteg embert foglalkoztattak, az amerikai tech ipari elbocsátási hullám részeként az Amazon tavaly több mint 27 ezer munkahelyet szüntetett meg.
Az Amazon az elmúlt években médiapozíciójának megerősítésére összpontosított.
Ennek az irányvonalnak a része például A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című televíziós sorozat első évadának megvásárlásása, amely 8,5 millió dollárba került. Emellett a rivális Netflix-hez és Disney-hez hasonlóan a Prime Video is drágább, reklámmentes előfizetési opciót fog bevezetni.
Az Amazon nemrég az Alexa asszisztens részlegén épített le munkahelyeket, az Amazon Twitch–nél pedig a munkaerő mintegy 35 százalékát fogja elbocsátani.
Valamit érez az Amazon? 18 ezres leépítésbe kezdett!
Az Amazon több mint 18 ezer munkavállaló elbocsátását jelentette be, novemberben még csak tízezer munkahely megszűnéséről beszéltek. A leépítés elsősorban az Amazon Go-t és az Amazon Fresh-t érintik. Az okokról ITT írtunk korábban.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!