Rendkívüli rekordot ért el az Apple, a tőzsdei értéke ugyanis 4 billió dollárra szökött – írja a Reuters.
Ez átszámítva 1586 412 064 000 000 forintot jelent.
A történelmi csúcs mögött az húzódik meg, hogy a befektetők komolyan lelkesednek a vállalat régóta várt mesterséges intelligencia-fejlesztései iránt, hogy ezzel felpörgessék az iPhone-eladásokat.
Ezzel most a Szilícium-völgyi gigacég megelőzte az Nvidiát és a Microsoftot is, köszönhetően az Apple-részvények november eleje óta tartó, mintegy 16 százalékos ugrásszerű növekedésének, amely mintegy 500 milliárd dollárral növelte a cég piaci kapitalizációját.
Az Apple papírjainak legutóbbi emelkedése „a befektetők mesterséges intelligencia iránti lelkesedését és azt az elvárást tükrözi, hogy az iPhone-ok frissítésének szuperciklusát fogja eredményezni”
– állapította meg Tom Forte, a Maxim Group elemzője.
A legutóbbi záráskor körülbelül 3,85 billió dollárra becsült Apple mögött eltörpülnek a legfőbb európai tőzsdék is. Az úgynevezett iPhone-os szuperciklusok hajtotta cég volt az első amerikai vállalat, amely elérte a korábbi billió dolláros mérföldköveket.
Az elmúlt években a vállalatot bírálat érte, amiért túl lassú volt az AI-stratégiájának feltérképezésében, miközben a Microsoft, az Alphabet, az Amazon és a Meta platformjai uralták a feltörekvő technológiát.
A mesterséges intelligencia legnagyobb kedvezményezettjének számító Nvidia részvényei több mint 800 százalékkal emelkedtek az elmúlt két évben, míg az Apple részvényei közel megduplázódtak ugyanezen időszakban.
Brutálisan felokosítja az Iphone-okat az Apple, ekkortól élesedik az új funkció
Az amerikai óriásvállalat hétfőn kezdi meg a ChatGPT integrálását a készülékeibe. Részletek.Az Apple december elején megkezdte az OpenAI ChatGPT integrálását eszközeibe, miután júniusban bemutatta a generatív mesterséges intelligencia technológiájának beépítését alkalmazáscsomagjába.
A vállalat növekedési előrejelzésében és az okoseszközök eladásában nincs teljes egyetértés az elemzők körében.
Gyanítom, hogy három év múlva a részvények nem fognak olyan drágának tűnni, mint ma
– fogalmazta meg Eric Clark, az Apple-részvényeket tulajdonló Rational Dynamic Brands Fund portfóliómenedzsere.
Az Apple mindemellett büntetővámok jelentős kockázatával néz szembe, ha Donald Trump megválasztott amerikai elnök beváltja azon ígéretét, hogy legalább 10 százalékos vámot vet ki a Kínából érkező árucikkekre.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!