A Sinopec, mely Kína egyik vezető olaj- és gázipari cége, kapacitásait tekintve pedig a világ vezető olajfeldolgozója, tavalyi adózott eredménye jócskán elmaradt az egy évvel korábbitól részben a kőolaj árának esése miatt.
Az MTI beszámolójában az áll, a Sinopec hétfőn arról jelentett, hogy
az adózott eredménye 16,8 százalékkal, 50,313 milliárd jüanra (kb. 2 548 milliárd forint) esett,
miután 2023-ban 9,9 százalékkal, 2022-ben pedig 6,9 százalékkal csökkent a profitja.
A tavalyi bevétel 4,3 százalékkal, 3070 milliárd jüanra mérséklődött.
A Sinopec olajtermelését 2,2 százalékkal, 515,35 millió tonnára, a gáztermelését pedig 4,7 százalékkal, 1400 milliárd köblábra (1 köbméter=35,3 köbláb) növelte, ugyanakkor olajfinomítása 2,14 százalékkal, 252 millió tonnára mérséklődött.
A Sinopec benzinértékesítése 0,7 százalékkal, gázolajeladása pedig 4,8 százalékkal esett vissza tavaly, miközben a repülőgép-üzemanyag értékesítése 4,8 százalékkal nőtt.
Idén a cég 280,15 millió hordó olajat és 1450 milliárd köbláb földgázt tervez kitermelni, míg az olajfinomítás volumene 255 millió tonnára nő.
Az állami olaj- és gázipari nagyvállalat tavalyi eredményalakulását kommentálva azt közölte, hogy a globális olajárak lefelé mozdultak el, illetve visszaesett a jövedelmezőség, és hogy a társaság pénzügyi teljesítményének romlásához az elektromos járművek használatára való nagymértékű átállás is hozzájárult.
Közös erővel döngölték földbe az olaj árát
Többéves mélypontok közelébe zuhant az olajár az elmúlt napokban. Elemzők szerint Donald Trump intézkedései, az ukrajnai rendezés reménye és az OPEC döntései egyaránt lefelé húzzák az energiahordozó árát. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik

Sokkoló számok: így tépte szét a háború és az infláció Európát
