A CATL soha nem vett részt katonai vonatkozású üzletben vagy tevékenységben, így az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának minősítése tévedés – közölte a CATL kínai akkumulátorgyártó a szerdai közleményében.

A sebtében kiadott védekezés annak kapcsán született, hogy az amerikai védelmi minisztérium a kínai hadsereggel együttműködők listájára tette a kínai Tencent és CATL vállalatokat.

A kommüniké szerint

az ügy nem korlátozza a CATL-t abban, hogy az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumán kívüli szervezetekkel üzleti tevékenységet folytasson, és várhatóan nem lesz hatással a vállalat működésére.

A CATL proaktívan együttműködik az amerikai védelmi tárcával és kezdeményezi a tévedés kezelését – szükség esetén beleértve a jogi lépéseket is – annak érdekében, hogy megvédjék vállalatuk és a részvényesek érdekeit – fogalmaztak.

A kínai akkumulátorgyártó debreceni beruházására az eset nincs hatással, az építkezés és a modulgyártás a tervezett ütemben halad – jelezték.

Itt a következő Debrecen! Újabb óriási akkugyárat épít a CATL Európában

A világ legnagyobb akkumulátorgyártója és a Stellantis 4,1 milliárd eurós üzemet létesít Zaragozában. A spanyol gyár a CATL harmadik nagy beruházása Európában, Németország és Magyarország után.