Hiába a számos panasz és a fogyasztóvédelmi hatóság határozata a fogyasztókat évek óta termékmintákkal majd csekkekkel zaklató, svájci Courlux cég továbbra is támad. A héten is felhívta kollégánkat egy telefonos értékesítő, hogy Omega 3 kapszulákat adjon el neki. A ígéret ugyanaz, mint már évek óta: a kapszula ingyen kipróbálható, csak a szállításért kell fizetni 1190 forintot.
Ingyenmintát ígérnek
A hívás ismeretlen számról érkezik, a telemarketinges a Photel Online Solutions munkatársaként mutatkozik be, és azt állítja számgenerátor dobta ki a megkörnyékezett ügyfél telefonszámát. A Photel honlapja szerint több komoly cégnek is végez telefonos szolgáltatásokat, olyan társaságokat említ a referenciák között, mint az ELMŰ, az Aegon vagy a Budapest Bank.
A kapszulát egy Courlux International nevű svájci cég forgalmazza, amely a honlapja szerint számos terméket értékesít. A palettán borotvák, férfi és női alsóneműk, zoknik, szépségápolási termékek, táplálékkiegészítő és bizsu szerepel. A honlapon lévő információk szerint mindegyik terméket ingyen, esetleg jelképes összegért küldik ki első körben, csak a szállításért kell fizetni.
A buktató ezután következik. A naiv vásárló azt hiszi, a cég azért küldi az ingyenes termékmintát, hogy ha az tetszik neki, majd újabbat rendel belőle. A szerződés azonban, amire a vásárló rábólintott, nem erről szól. Az ingyenes első csomag után ugyanis néhány hét múlva küldeni kezdi a cég az újabbakat, amelyekért már fizetni kell, aki pedig nem fizet, azt büntetésekkel, felszólítási díjakkal, követeléskezelővel fenyegeti meg a társaság. Kérdeztük a telefonos értékesítést végző társaságot, hogyan világosítják fel az ügyfeleket arról, mi történik az első, ingyenes csomag kiszállítása után, de megkeresésünkre eddig nem válaszoltak.
Nem is ügyfélszolgálat
A Courlux holnapján lévő általános szerződési feltételekben (ÁSZF) mindenesetre mindez benne van. A cég honlapján ott vannak ezek a dokumentumok, igaz meglehetősen eldugott helyeken. Bennük olyan furcsaságokra lehet például bukkanni, hogy bár ügyfélszolgálat van, az "eladó tájékoztatja tisztelt vevőit, hogy az ügyfélszolgálat nem a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fogy.tv.) 17/B. § (1) bekezdése szerinti kötelező ügyfélszolgálat." Vagyis nem kötelezhető arra, hogy az ügyfélpanaszokat meghatározott határidőn belül kezelje, együttműködjék a fogyasztókkal. Az ügyfélszolgálatot az Photellel azonos tulajdonosi körbe tartozó AC- Innovatica Szolgáltató Kft. látja el.
Az is kiderül a szerződési feltételekből, hogy az ingyenes csomag után a következőt 6-8 hét múlva küldik ki, majd jönnek a továbbiak két-négy havonta, amelyekért bizony már fizetni kellene. Az örök fiatalságot ígérő arckrém 4180 forint plusz postaköltségért, a három pár férfi zokni 3750 forint plusz szállítási díjért érkezik, fogkrémet és fogkefét bruttó 3990 forintért hoz majd pár hét múlva a postás, majd rendszeresen három havonta.
A 2 darabos harisnyanadrág 4360 forintért jön majd, és a mindössze 725 forintért rendelhető bizsu is jönni fog ám négy havonta sok ezer forintért, ha tetszik, ha nem, akárcsak a sminkpaletta, a női bugyi vagy az eldobható borotva. Hogy pontosan mennyi lesz a következő csomag bugyi vagy fogkrém ára, az persze előre nem tudható. "A következő küldemények ára és a postázási és csomagolási költségek összege ugyanis az eladó aktuális árajánlata szerint alakul. Az aktuális árajánlatról a vevő az adott termék oldalán kap tájékoztatást" - írja az ÁSZF.
Követeléskezelővel is fenyegetőznek
Az ÁSZF szerint a vevőknek 14 napjuk van arra, hogy elálljanak az elektronikus úton kötött szerződéstől, ehhez az kell, hogy kitöltsön egy ilyen nyilatkozatot, és visszaküldje a terméket a cég címére. A postaköltség ilyenkor a vevőt terheli. Problémát jelent viszont, hogy a szerződési feltételek alapján a vevőt nem illeti meg az elállási jog "olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza". A Courlux főleg olyan termékeket árul, amelyekre könnyen rá is húzható ez a kritérium: fehérneműt, zoknit, borotvát. Ha a vevő felbontotta, hiába nem tetszik neki a termék, elállni a szerződéstől már nem tud.
Márpedig, ha ez a helyzet, akkor fizetni kell, utalni a pénzt a cég számlájára. A Courlux ugyanis nem lacafacázik, hanem a kéretlenül kiküldött termékek árát, ha kell, követeléskezelőn keresztül is behajtja. A Courlux ÁSZF-jeiben az Intrummal fenyegeti a vásárlókat, de lapunk kérdésére a követeléskezelő elmondta: nem áll már szerződésben a svájci céggel. Az ÁSZF azt is leszögezi, jogosult a követeléskezelési átalány bevasalására is, ami számlánként a kintlévőség tőketartozásának 10 százaléka, de legalább 3 500 és legfeljebb 10 ezer forint. Vagyis három pár nem tetsző zokni, ha nem fizet a vásárló, akár 8-9 ezer forintjába is kerülhet.
Több sebből vérzik
Fogyasztóvédők szerint a cég ÁSZF-ében jó néhány jogszabályba ütköző kijelentés van. Előírja például, hogy az elállást követő 8 napon belül vissza kell küldeni a terméket, holott erre a jogszabály 14 napot biztosít. Elállás esetén nem akarja visszafizetni a kiszállításért járó összeget, holott azt köteles visszafizetni - mondja Siklósi Máté, a CP Contact Tanácsadó Kft. ügyvezető partnere.
Az is kifogásolható, hogy elállás esetén csak a pénz számlára visszautalásáról írnak, holott azt mindig a befizetéssel azonos módon kell visszafizetni, és van sárga csekkes fizetési mód is, vagyis azok az ügyfelek, akiknek nincs például bankszámlájuk, nem tudni, hogyan kapják vissza a pénzüket. Emellett a termékleírások is olyan állításokat tartalmaznak, amelyeket akár a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálhatna, megállják-e a helyüket.
Siklósi aggályosnak tartja, hogy a cég honlapján, a főoldalon csak annyi szerepel, hogy az ügyfél rendeljen meg egy ingyenes csomagot, és nem az áll, hogy "rendelje meg éves csomagszállításunkat", ami jobban tükrözné a valóságot. Ez a felhívás ellentmond a szerződésnek, önmagában a szerződés tartalma nem egyezik meg a felhívással.
Rajta van a feketelistán
A Courlux több éve tevékenykedik Magyarországon, illetve a honlapja szerint még Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Finnországban, Norvégiában és Svédországban is. Az interneten számos panasz van azóta a cégre magyarországi és külföldi honlapokon is. Minden országban hasonló történetekről számolnak be a vásárlók. Megkeresték őket egy ingyenes ajánlattal, ami hol megérkezett, hol nem, majd egyszer csak elkezdtek érkezni a csomagok a csekkekkel, hamarosan pedig a felszólításokkal. Magyarország mellett Szlovákiában és Lengyelországban is így dolgozott a társaság.
Magyarországon a hatóságok figyelmét is felkeltette a cég. A Courlux International SA vállalkozással kapcsolatban 2017-ben összesen négy panasz érkezett be a fogyasztóvédelemért felelős tárcához és a minisztériumban működő Európai Fogyasztói Központhoz - közölte lapunkkal az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az akkori ellenőrzés eredményei alapján Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást folytatott le. Ebben kötelezte a vállalkozást, hogy a webáruház honlapján adjon tájékoztatást többek között a székhelyének címéről, elérhetőségéről, a szerződéskötés technikai feltételeiről, a kiszállítás határidejéről, a fizetés feltételeiről, a vállalkozás panaszkezelési módjáról, a szavatossági jogokról és az elállási jog gyakorlásának feltételeiről.
A cég által üzemeltetett www.courlux.com/hu oldal jelenleg is szerepel az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jogsértő webáruházakat gyűjtő adatbázisában. Ha a honlap az ITM Internet Laboratóriumának próbavásárlással egybekötött ellenőrzése szerint továbbra sem felel meg maradéktalanul a jogszabályi előírásoknak, a vizsgálat eredményét újabb eljárás lefolytatása céljából a fogyasztóvédelmi hatósághoz továbbítja a minisztérium.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!