A Bloomberg által megismert levélben a Gazprom azt közölte ügyfeleivel, hogy a Kreml által május 4-én közzétett új rendelet "tisztázza a rubelfizetésekről szóló eredeti rendeletben meghatározott eljárást".
Sok európai cégek azon töri a fejét, hogyan tudna továbbra is orosz gázt vásárolni, miután Moszkva követelte, hogy a fizetéseket rubelben teljesítsék, és az Európai Bizottság szerint ez a lépés megszegné a szankciókat. Lengyelország és Bulgária korábban elzárkózott a rubelben fizetéstől, más országok fizetési határideje pedig még e hónapban lejár.
Kapcsolódó
Nem világos, hogy az új orosz rendelet elég lesz-e ahhoz, hogy eloszlassa az EU aggodalmait, amely szerint a rubelben vezetett számla létrehozása és a központi bankkal való ügyintézés megszegi a szankciókat.
Az új szabályok alapján a vevőktől kapott devizát az orosz Nemzeti Elszámoló Központnál vezetett számlákon keresztül rubelre kell váltani. A Gazprom a levelében azt írta, hogy e megoldás biztosítja a külföldi vevők pénzforgalmának átláthatóságát, és kizárja, hogy bármilyen "harmadik fél" részt vegyen az elszámolásokban.
Vlagyimir Putyin orosz elnök március 23-án jelentette be, hogy az Ukrajna ellen indított háborúval összefüggésben barátságtalannak minősített országoktól - köztük az EU valamennyi tagállamától - Oroszország rubelben fogadja el a földgáz árát.
Oroszország felszólította a vállalatokat, hogy nyissanak két számlát - egyet euróban és egyet rubelben -, és kikötötte, hogy a fizetés csak akkor érvényes, ha a rubel megérkezik. Az Európai Bizottság szerint azonban ez túl nagy hatalmat ad Moszkvának, és sérti a központi bankkal szembeni szankciókat. Az EU azt javasolja, hogy a vállalatok euróban fizessenek, és kérjenek megerősítést az orosz féltől, hogy a tranzakció ott véget ér.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!