Ezzel a lépéssel Washington húsz évvel a Microsoft feldarabolási kísérlete után egy újabb óriáscéget próbálna meg szétszedni illegális monopolizálás miatt. Ugyanakkor a kevésbé súlyos lehetőségek között szerepel az is, hogy a Google-t arra kényszerítsék, hogy több adatot kelljen megosztania a versenytársakkal. Szintén kilátásban vannak az olyan intézkedések is, amelyek megakadályozzák, hogy a mesterséges intelligencia termékek terén tisztességtelen előnyre tegyen szert a vállalat.
A Bloomberg forrásai szerint ugyanakkor ettől függetlenül a kormány vélhetően a kizárólag szerződések betiltására törekszik majd, amelyek az úgy középpontját képezik. Amennyiben az igazságügyi minisztérium a szétválasztási tervet előremozdítja, akkor a legvalószínűbb forgatókönyv szerint az Android operációs rendszert és a Chrome webböngészőt idegeníthetik el egymástól.
Amit Mehta bíró augusztus elején úgy ítélte meg, hogy a Google az online keresés és a szöveges hirdetések piacát is jogellenesen monopolizálta. A Google jelezte, hogy a döntés ellen fellebbezni fog, a bíró azonban elrendelte, hogy mindkét fél kezdje meg a terveket az ügy következő szakaszára vonatkozóan, ami a kormánynak a verseny helyreállítására tett javaslatait foglalja magában, köztük a vállalat esetleges szétválasztásának kérelmét.
A minisztériumi ügyvédek, akik a Google gyakorlata által érintett vállalatokkal konzultáltak, aggodalmukat fejezték ki a megbeszélések során annak kapcsán, hogy a vállalat dominanciája a keresési piacon előnyöket biztosít számára a mesterséges intelligencia technológiájának fejlesztésében.
A jogorvoslat részeként a kormány kísérletet tehet annak megakadályozására, hogy a vállalat rákényszerítse a weboldalakat arra, hogy engedélyezzék a tartalmuk felhasználását a Google egyes MI-termékeihez, ha azt szeretnék, hogy a keresési eredményekben megjelenjenek.
Egy másik lehetőségként a Google-nek kötelessége lenne eladnia vagy elérhetővé tennie az adatait a konkurencia számára, mint a Microsoft Bing vagy a DuckDuckGo. A bírói döntés szerint a keresőóriás szerződései ugyanis nem csupán azt biztosítják, hogy az ők kapják a legtöbb felhasználói adatot, hanem azt, hogy az adatfolyam megakadályozza a versenytársakat a keresési eredményeik javításában és így a hatékony versenyzésben.
A valaha volt legnagyobb üzletére készül a Google
Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Wiz kiberbiztonsági cég megszerzéséről 23 milliárd dollárért – jelentette vasárnap a The Wall Street Journal az ügyben jártas emberekre hivatkozva.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!