A világ negyedik legnagyobb sörgyártójának féléves bevétele éves szinten 2 százalékkal, 31,8 milliárd dán koronára emelkedett. A vállalat nyeresége éves szinten 23 százalékkal bővülve 2,3 milliárd koronát ért el, működési eredménye pedig csaknem 20 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képet, 4,1 milliárd koronára, felülmúlva a 3,92 milliárd koronát előrejelző elemzői várakozásokat.
Az értékesítés Ázsiában és Kelet-Európában bővült leginkább, ahol a vállalat felső árkategóriába tartozó termékeinek aránya nőtt az eladásokon belül.
Kapcsolódó
Az orosz piacon a sörgyártó értékesítése 5 százalékkal esett az első fél évben, döntően amiatt, hogy az orosz alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében betiltották az alkoholos italok másfél literesnél nagyobb PET palackban forgalmazását. (Drágul a szesz Ukrajnában)
A vállalat vezetői arra számítanak, hogy az idén egyszámjegyű lesz a Carlsberg működési nyereségének növekedése, valamint pozitív árfolyamhatással is számolnak idén a cég szakértői.
Az 1847-ben alapított dán vállalathoz tartozik egyebek között a Tuborg, a Somersby, a Holsten és a Kronenbourg márka.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik
