A tájékoztatás szerint a térségbeli országoknak mind vannak atomreaktoraik, beleértve Oroszországot is, amely azonban tagadta, hogy onnan származnának az észlelt izotópok - írta az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
A NAÜ beszámolója szerint a térségben kissé megemelkedett, "nagyon alacsony mértékű" cézium- és ruténiumszintet mutattak ki, ami állítólag nem jelent veszélyt az emberi szervezetre és a környezetre. Az ügynökség szerint ilyen radioaktív kibocsátás akkor keletkezhet, amikor működik a reaktor, illetve ha karbantartást végeznek rajta.
Észtországban, Finnországban és Svédországban a múlt héten észlelték a részecskéket. Aleksi Mattila, a finn Sugárzásvédelmi és Nukleáris Biztonsági Központ (STUK) laboratóriumának vezetője ugyancsak azt mondta, hogy az atomreaktor normális üzemmenete során is keletkezhetnek ilyen részecskék. Jellemzően évente egy vagy két alkalommal észlelnek ilyeneket, a jelenlegi eset sem tér el a szokványostól.
Több alkalommal is lebegett már radioaktív felhő Oroszország irányából Európa fölé. 2017-ben fukusimainál százszor erősebb sugárzás haladt végig a kontinens fölött, ami kutatók szerint egyértelműen a Majak nukleáris létesítményből eredt. Tavaly az orosz haditengerészet Szeverodvinszk melletti kísérleti telepén történt robbanás, ami után szintén radioaktív gázfelhő miatt nőtt meg átmenetileg a háttérsugárzás. Többek szerint most is az orosz elnök, Vlagyimir Putyin által korábban bemutatott nukleáris fegyverek okozhattak megnövekedett radioaktív sugárzást.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Változás jön kedden a kutakon, érdemes előre tájékozódni

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést

Zelenszkij megmutatná az ukrán halottakat Trumpnak, mielőtt utóbbi lepacsizna az oroszokkal

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Pintér Sándor szerint el lehet innen menni

Ott van egy magyar kisvállalat a legjobbak között
