Pénteken egy több mint két éves tárgyalássorozat zárult le, aminek eredményeként 221 hektáros területen épül majd fel a CATL létesítménye, ezzel létrehozva mintegy 9 ezer új munkahelyet Magyarországon.
A kínai cég részvényesi tanácsának jóváhagyását követően hozzák nyilvánosságra a beruházás további részleteit.
A kínai beruházás az elektromosjármű-gyártásban valósul meg. Ez is alátámasztja, hogy a magyar kormány helyes döntést hozott akkor, amikor meghirdette a kínai nyitás stratégiát és az elektromosjármű-ipart a magyar gazdaságfejlesztés egyik fő tengelyeként határozta meg - mondta Magyar Levente az MTI szerint.
A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) 7,34 milliárd eurót fektet be egy 100 gigawattóra (GWh) kapacitású akkumulátorgyár építésébe Debrecenben. Ez lesz a második európai gyára a németországi üzem után. A részvényesi közgyűlés jóváhagyásától függően az első gyártóüzem építése még az idén megkezdődhet.
A debreceni Déli Ipari Parkban megvalósuló projekt európai autógyártóknak szállít majd akkumulátorcellákat és -modulokat.
Magyarország - és különösen Debrecen - stabil üzleti környezettel, fejlett infrastruktúrával és logisztikai kapcsolatokkal, hosszú múltra visszatekintő autóiparral és számottevő versenyképes munkaerővel büszkélkedhet, így tökéletes választás a CATL második európai akkumulátorgyára számára - írta a kínai cég.
Mivel a magyarországi üzem közel van vevői - például a Mercedes-Benz, a BMW, a Stellantis és a Volkswagen - néhány autógyárához, a CATL képes lesz jobban kielégíteni az európai piac akkumulátorkeresletét, továbbá fejleszteni tudja globális termelési hálózatát és hozzájárul az e-mobilitás, valamint az európai energetikai átállás felgyorsításához.
Az akkumulátorgyártás karbonlábnyomának csökkentése iránti elkötelezettségének részeként a CATL megújuló energiákból származó villamosenergiát használ majd és fontolóra veszi a napenergiára épülő fejlesztések megvalósítását is Magyarországon helyi partnerekkel együttműködésben. A fenntartható és körforgásos akkumulátor-értéklánc kiépítése érdekében a társaság azt is vizsgálja, van-e mód arra, hogy helyi partnerekkel közösen hozzon létre Európában akkumulátor-alapanyagokat előállító létesítményeket.
A magyarországi zöldmezős beruházás óriási ugrás lesz a CATL globális terjeszkedésében - mondta Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke.
A kínai CATL-ben olyan csúcstechnológiát előállító partnert ismerhettünk meg, amely a legmagasabb minőségű, karbonsemleges akkumulátorcellákat biztosít számunkra mint az új üzem első és legnagyobb megrendelőjének az újgenerációs elektromos járművekhez Európában, követve ezzel a helyi partnereket előnyben részesítő beszerzési szemléletünket - ttete hozzá Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Group AG igazgatótanácsának tagja, fejlesztésért és beszerzésért felelős műszaki igazgató.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!