A játékgyártó cégek óriási küzdelemben vannak, hogy a pandémia során tapasztalt óriási profitnövekedésüket valahogy ismét elérjék. Ez a többségüket nem sikerül, a LEGO azonban 2024 első felében 13 százalékkal növelte bevételét, amivel a piaci részesedése is tovább növekedett.
A dán vállalat a kétezres évek elején a csőd szélére került, ekkor alakította át üzleti tevékenységét és vásárlói körét is diverzifikálta: ez pedig még inflációs piaci körülmények között is segítette az eladások növelésében.
A LEGO az elmúlt hat évben rendre pozitív éves bevételnövekedést könyvelhetett el magának – írja a CNBC. A játékai között már javában van felnőtteknek és gyerekeknek szóló darab is, sőt, a franchise-ok és a liszenszelt termékek világába is betették a lábukat, legutóbb például a Wednesday című Netflix-sorozathoz és a Wicked című filmhez készült egy-egy kollekciójuk, ugyanakkor a videojátékok világában is régóta helyt állnak.
Átalakítja kockáit a Lego: új irányt vesz a vállalat
A Lego játékgyártó szerdán közölte: jó úton halad afelé, hogy a játékkockák gyártásához használt fosszilis tüzelőanyagokat újrahasznosított műanyaggal helyettesítse. Köszönhetően az egyre csinosabb üzleti bevételeknek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói