A Malév pénzügyi területein átveszi az irányítást a kijelölt vagyonfelügyelő, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft., amely igyekszik a cég működését fenntartani - mondta Fábián Balázs, a cég ügyvezetője a mai sajtótájékoztatón.
A vagyonfelügyelő a kifizetések fölött kontrollt gyakorol, a szolgáltatók pedig nem léphetnek fel követeléssel, a külföldi partnerekkel (repterekkel is) tárgyalni fognak. A likviditási terven gőzerővel dolgozik a társaság menedzsmentje, ennek péntekig kell elkészíteni, így erről még nem tudott mit mondani Fábián, az is a likviditási tervből derülhet ki, hogy a jelen körülmények között meddig működhet a cég. Fábián azt is elmondta, hogy ezzel még nem kezdődött el a cég felszámolása, az azt követően indulhat, ha a bíróság úgy dönt, és az jogerőre emelkedik.
Berényi János, a Malév elnöke pedig azt mondta el, hogy a bizalmatlanság miatt előállhat olyan helyzet, hogy partnereik közül többen a meghatározottnál korábban kérhetik a szolgáltatás díját, ami nehezítheti a cég helyzetét. Az utasokat nem rázták meg a hírek, bár a foglalásokban az elmúlt napokban tapasztalható valamiféle csökkenés.
Berényi szólt arról is, hogy egy leállás esetén több forrás is rendelkezésre áll arra, hogy az utasok visszakapják a jegyük árát. Egyebek között a nemzetközi légügyi szövetségnél, a IATA-nál lévő biztosíték lefed egy kört, a hitelkártyásokat pedig a konstrukció mögött álló bankok kártalaníthatják, míg az utazási irodáknál csoportosan váltott jegyek esetében az utazási társaságok állhatják a költségeket. Berényi ugyanakkor azt is elismerte, akadhat olyanok, akik kimaradnak a kártalanítottak köréből, ők majd peres eljárásban szerezhetik vissza a jegy árát.
Fábián azt is elmondta,hogy a Hitelintézeti Nonprofit Kft. korábban több pénzügyi vállalkozás felszámolásánál, végelszámolásánál működött közre. A legnagyobb "ügyletük" a Reálbanhoz kapcsolódik.