Ugyan nem elképzelhetetlen, hogy a mesterséges intelligencia valahol, valamikor leváltja a pincéreket és a kiszolgálókat, de egész biztosan nem mostanában.
Legalábbis nem a McDonald's-nál. A gyorsétteremlánc ugyanis a minap közölte, hogy többszáz drive-thru-jából távolítja el a mesterséges intelligencia alapú rendelésfelvételi technológiát, amellyet az IBM-mel közösen végzett tesztelési időszaka is véget ér – írja a Business Insider.
A két cég partnerségének keretében az IBM felvásárolta az McD Tech Labs-t, amelyet a McDonald's hozott létre, miután 2019-ben átvette az Apprente nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó beszédtechnológiai vállalat irányítását.
A tesztidőszak alatt a két vállalat azért fejlesztette ki és alkalmazta a technológiát, hogy meghatározzák, hogy könnyíti-e a személyzet terhét egy-egy automatizált hanggal lebonyolított rendelés, és hogy gyorsabb és jobb élményt nyújt-e a vásárlóknak.
A tesztidőszakban azonban csúfos kudarcot vallott a rendszer, melyekből több azóta népszerűvé vált Tiktok-videó is készült.
Az egyik videón az látszik, hogy egy nő egy vizet és egy pohár vaníliafagylaltot próbál rendelni. Az AI rendszer valóban figyelembe is vette ezeket a tételeket, azonban tévesen négy csomag ketchupot és három csomag vajat is hozzáadott a rendeléséhez.
Egy másik videóban az látható, hogy valaki egy csésze édes jeges teát rendel, ehelyett azonban az AI ehelyett kilenc csésze édes jeges teát adott a kosárhoz.
Ugyan a két vállalat együttműködése most véget ért, az élelmiszeripari vállalat közölte, hogy továbbra is vizsgálják annak a lehetőségét, hogyan javíthatná a technológia a munkafolyamatokat.
Elképesztő, mennyit drágult a McDonald’s tíz év alatt
Az amerikai gyorséttermek viszonylag magas összegeket kérnek el ételeikért, ám a McDonald’s még így is kimagaslik közülük.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!