Az izraeli szakszervezeti szövetség délig leállította a repülőtér forgalmát, a nap első felében zárva voltak az állami hivatalok, a kórházak és a rendelőintézetek, az iskolák is bezártak volna, ha nem lenne eleve hanukkai szünet. A Teva dolgozói többfelé utcákat zártak el a forgalomtól, hogy jelezzék tiltakozásukat menesztésük ellen.
Jeruzsálemben délelőtt mintegy háromszáz alkalmazott gyáruk kapuja előtt tüntetett, majd elbarikádozták magukat az épületben, míg mások gumiabroncsokat égettek előtte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint. Ezt a gyárat egy másik izraeli üzemmel együtt teljes egészében bezárják a Teva új vezetésének tervei szerint.
Kapcsolódó
Icik Ben Simon, a gyár szakszervezeti elnöke közölte, hogy a nők távozása után a férfiak további értesítésig nem hagyják el a gyárat. "Csak a miniszterelnök viheti ki a vezérigazgatót és az igazgatóságot az épületből"- mondta Ben Simon.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök a kormány szokásos vasárnapi ülésén bejelentette, hogy értekezletet tervez a pénzügyi, a gazdasági, a népjóléti és a környezetvédelmi miniszterrel a Teva gyár elbocsájtásainak ügyében, és megkérte a kormányzó Likud párt minisztereit, hogy ne nyilatkozzanak ezzel kapcsolatban előzetes egyeztetés nélkül.
Délelőtt a bajba került gyógyszeróriás alkalmazottai Jeruzsálemben többfelé utcák forgalmát bénították meg, többek között a miniszterelnöki hivatalhoz vezető egyik utat is. A Teva Asdódban, Kfar Szaván, Netanyán és Petah Tikván működő gyárában is tiltakoztak a dolgozók elbocsájtásuk ellen, amire a régebbi vezetés hibás beruházási döntései miatt kényszerül a cég. A generikus gyógyszeróriás izraeli dolgozóinak mintegy felétől készül megválni pénzügyi nehézségei miatt. Szinte teljesen felszámolják izraeli gyártási kapacitásukat, egész gyárakat zárnak be, és a megmaradó üzemekben is drasztikusan csökkentik a termelést.
(Fontos bejelentést tett a patinás gyógyszercég)
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Money Talks' 25: Aki nem növekszik azt előbb-utóbb felvásárolják vagy lenyelik

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Kína rövid távon elég jól járt a Trump-vámokkal

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést

Parlament: bent a Fidesz újraírja az Alaptörvényt, kint az ellenzék blokádot von
