A brit fintech megacég, a Revolut orosz születésű vezérigazgatója és társalapítója, a 39 éves Nikolay Storonsky a CNBC-nek elmondta, hogy optimista a vállalat esélyeit illetően, hogy megkapja az Egyesült Királyságban a banki engedélyt, miután a felhasználók számának ugrásszerű növekedése miatt a cég rekordszintű egész éves adózás előtti nyereséget ért el.

A Revolut kedden közzétett éves beszámolója szerint az adózás előtti nyeresége 545 millió dollárra (mintegy 201,3 milliárd forintra) nőtt 2023-ban. A fintech vállalat először 2021-ben nyújtott be kérelmet az Egyesült Királyságban banki engedélyért, de hosszas késedelemmel kellett szembenéznie.

Remélhetőleg előbb-utóbb megkapjuk

– mondta Storonsky a CNBC-nek videohíváson keresztül. A szabályozó hatóságok „még dolgoznak rajta” – tette hozzá –, de eddig nem merültek fel komolyabb aggályok a fintech céggel szemben.

Storonsky megjegyezte, hogy a Revolut hatalmas mérete miatt a cégnek hosszabb időbe telik, mire megkapja a banki engedélyt, mint a kisebb cégek esetében. 

Mi nagyon nagyok vagyunk, így ez plusz időt vesz igénybe

– fűzte hozzá.

A Revolut egy engedélyezett elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, vagy EMI az Egyesült Királyságban, de még nem kínálhat hitelezési termékeket, például hitelkártyákat, személyi kölcsönöket vagy jelzáloghiteleket. A banki engedély lehetővé tenné, hogy a cég hiteleket kínáljon az Egyesült Királyságban. 

Az egyik fő probléma, amellyel a vállalatnak szembe kellett néznie, az volt, hogy részvénystruktúrája nem volt összhangban a Prudential Regulation Authority-val (Felügyeleti Szabályozó Hatóság), amely a pénzügyi szolgáltatási ágazat Bank of England alá tartozó szabályozó szerve.

A Revolutnak több részvényosztálya van, és e részvényosztályok némelyikéhez korábban elsőbbségi jogok kapcsolódtak. A Bank of England által a Revolut brit banki engedélyének megadásához szabott egyik feltétel az volt, hogy a hat részvényosztályát törzsrészvényekké alakítsák át.

Bankkártya vagy Revolut: hogyan fizetnek külföldön a magyarok?

Elképesztő összeget hagytunk tavaly külföldön, amikor vakációztunk.

A Revolut azóta megoldotta ezt a problémát: a vállalat megállapodást kötött a japán SoftBank technológiai befektetővel a cégben lévő részvényeinek egységes osztályba történő átruházásáról, lemondva az elsőbbségi jogokról – közölte egy, az ügyet jól ismerő személy. A SoftBankkal kötött megállapodásról először a Financial Times számolt be.

2023: az áttörés éve


A fintech óriás kedden közzétette pénzügyi eredményeit, amelyek szerint az egész éves adózás előtti nyereség 438 millió fontra (545 millió dollár, avagy 201,3 milliárd forint) emelkedett 2023-ban, és a 2022-es 25,4 millió fontos adózás előtti veszteségről pozitívba fordult. A csoport bevételei 95 százalékkal, 1,8 milliárd fontra (2,2 milliárd dollár, közel 839 milliárd forint) emelkedtek a 2022-es 920 millió fontról (1,1 milliárd dollár, mintegy 429 milliárd forint).

Victor Stinga, a Revolut pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a vállalat növekedése a felhasználók számának rekordszintű megugrásának – a Revolut 12 millió ügyféllel bővült 2023-ban –, valamint az összes kulcsfontosságú üzletágban, köztük a kártyadíjak, a deviza- és vagyonügyletek, valamint az előfizetések terén elért erős teljesítménynek köszönhető.

2023-at a növekedés és a jövedelmezőség szempontjából áttörésnek tekinthetjük

– mondta Stinga, hozzátéve, hogy a kamatbevételeik jelentősen megugrottak, amelyek szerinte most a Revolut bevételeinek mintegy 28 százalékát teszik ki. Az adminisztrációs költségek 49 százalékkal nőttek, míg a bevételek közel megduplázódtak az előző évhez képest.

Azt is elárulta, hogy a Revolut a korábbiaknál agresszívebben, mintegy 300 millió dollárt fordított reklámra és marketingre tavaly. A vállalat üzleti banki megoldásai szintén kiemelt prioritást élveznek, a fintech óriás 900 alkalmazottja foglalkozik business-to-business értékesítéssel.