A szervezet jelentése alapján a kínai Shein gyáraiban átlagosan 6-10 ezer kínai jüan között keresnek havonta, ami nagyjából 831 és 1385 dollár közötti összegnek felel meg (295 ezer és 492 ezer forint között).
A jelentést 13 Shein-gyár felmérése alapján készítették, amelyek megállapításai alapján az alkalmazottak heti hat vagy hét napon át napi 12 órás műszakokban dolgoztak.
A Retail Dive megjegyzi, hogy a Public Eye közlése szerint a jelentés nem tükrözi a Shein mint szervezet valóságát. A szervezet ugyanakkor elmondta, hogy elkötelezett a felelős vállalatként való működés mellett.
A kínai fast fashion cég a jelentése úgy reagált, hogy a több tízmillió dollárt fektet be abba, hogy megfeleljen az ellátási láncnak, annak irányítására vonatkozóan pedig áttekintést adott ki.
A Public Eye jelentése az ezt megelőző, 2021-es vizsgálatának folytatása volt, melyben a Shein gyáraiban uralkodó munkakörülményeket vizsgálta. Az akkori jelentés is beszámolt már ugyanezekről a problémákról, azóta azonban lényegében nem változott a helyzet.
A Public Eye szerint az alkalmazottaknak ráadásul nem fizetnek túlórapénzt, az átlagfizetésük havi 2400 jüan, miközben az Asia Floor Wage Alliance szerint a megélhetési bér nagyjából 6512 jüannál kezdődik.
A jelentés kitér arra is, hogy a Shein szigorú minőségellenőrzést tart fenn a varrónők körében, amelynek értelmében a hibás ruhatételeken úgy kell módosításokat elvégeznie a munkakövetelményeknek megfelelni nem tudott varrónőknek, hogy az ezzel járó pluszmunkát a vállalat nem fizeti ki.
A szervezet azt állítja, bár a Shein papíron zéró toleranciát folytat a gyermekmunkával szemben, láttak a műhelyekben olyan tinédzsereket, akik egyszerű feladatokat láttak el.
A fast fashion vállalat ellátási lánca az amerikai törvényhozók oldaláról is nyomás alá került: tavaly a kongresszus valamennyi képviselője arra kérte a kínai céget, hogy részletesen ismertesse, hogyan tartja be az ujgur kényszermunka megelőzéséről szóló törvényt, amely tiltja a kínai Hszincsiang régióból származó termékeket.
A Shein csak egy szálka az amerikaiak szemében, inkább London a cél
A kínai fast fashion divatmárka az amerikai törvényhozók vizsgálati tárgya lett.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!