Az autóiparban megszokotthoz képest több munkanapot töltenek betegállományban a Tesla Berlin melletti, egyetlen európai gyárának gárdájának tagjai. Ez a menedzsmentnek is feltűnt, ezért előre nem bejelentett látogatásokkal próbálták meggyőződni a táppénzre vonuló beosztottak egészségi állapotáról.   

Ez konfliktushoz vezetett: a munkatársak nem szívesen fogadták az ügyvezető igazgató és a HR-vezető meglepetés vizitjét. Többen kijelentették, hogy rendőrt hívnak, ha nem távoznak azonnal.

Az ügyről kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen a két vezető menedzser egy vállalati fórumon azzal védekezett, hogy a látogatásokat nem ellenőrzésnek szánták, hanem az motiválta őket, hogy a beteg dolgozónak van-e szüksége bármiben segítségre. A legtöbb munkavállaló elhárította a felajánlást.

Augusztusban a dolgozók 17 százaléka volt betegállományban, és még szeptember elején is 11 százalékos volt az arány. A menedzsment szerint ez túl magas, és utána kellett járniuk, hogy mi okozza

– írta az n-tv.de német hírportál.

Az országos statisztikai adatok is alátámasztják ezt a véleményt: tavaly éves átlagban a német munkavállalók 6,1 százaléka volt betegállományban, és a járműiparban ennél is alacsonyabb, 5,2 százalék volt a táppénzesek átlagos aránya.

A Berlin melletti e-autógyárban ezért kielemezték a hiányzásokat. Kimutatták, hogy

a hirtelen megbetegedések kiugróan gyakran történnek éppen a hét legvégén, a péntek délutáni műszakban.

Ez szerintük visszaélésre utal, amit nem lehet szó nélkül hagyni, ugyanakkor egyelőre igyekeznek komoly beszélgetések révén meggyőzni az érintetteket ennek helytelenségéről, az elbocsátás csak a végső megoldás lehet.

Az üzemi tanács támogatja a menedzsment törekvését.