A Tesla teljesen összeforrott Elon Musk nevével, ami más cégeknél is természetes szokott lenni, különösen az első szakaszban, amikor egy ügyes vállalkozó gyakorlatilag a nulláról épít fel egy gigantikus, globális céget. Így volt ez a Microsoftnál, melyet Bill Gates nélkül nem tudtak sokáig elképzelni, vagy az Apple esetében, melynek Steve Jobs volt a lelke. Ma mégis ez a két társaság a legnagyobb és a legsikeresebb, pedig már más vezeti őket.
Fanatikus volt, de kapuzárás jelei mutatkoznak
Elon Musk sokáig fanatikus volt mind a Tesla, mind a SpaceX felépítésében: sokszor a lehetetlent valósította meg, mint a földre visszatérő és újra indítható rakéták, vagy a Tesla gyártásának felfuttatásakor jelentkező technikai és logisztikai zavarok elhárítása, miközben mindezt még finanszírozni is kellett, mivel nem termelt még nyereséget a társaság.
50 éves korára azonban mintha elfogyott volna a zseniális vállalkozó lendülete,
figyelmét elvonta a Twitter, amelyet felvásárolt és saját játékszerévé tett, miközben a Tesla látványosan lelassult: lényegében még mindig csak két típust árul a tömeggyártás kezdete óta, ezek a Model 3 és a Model Y. Most ugyan megkezdődött a régóta várt Cybertruck értékesítése is, de ebből nem lesz több milliós eladás.
Lelassult a fejlesztés
A cég növekedése így egyelőre kifulladt, és úgy tűnik, hogy nem lehet továbblépni olcsóbb kategóriájú, valóban tömegeknek szánt autó nélkül. Ennek piacra dobását legutóbb 2025-re ígérte a társaság, így idén nem várható nagyobb növekedés, de érdemi még jövőre sem. A részvényesek elkeseredtek, mindezek bejelentése után nagy réssel esett az árfolyam.
Az a tény, hogy a konkurencia is megjelent, borítékolható volt, hisz a verseny a kapitalizmus működésének alapja. Így sok idő telt el, míg a Tesla egyeduralkodó volt az elektromos autók piacán: ezt lehetett volna kihasználni arra, hogy minden kategóriában meghódítsák a piacot, és már valóban a legnagyobb gyártóként nézhessenek szembe a konkurenciával.
Fogy a részvényesek türelme
A részvény megpróbált magához térni a nagy rés után, de nem tudta betölteni azt, hanem újra lefordult, sőt, új mélypontot ért el. Ez érthető a növekedési kilátások elbizonytalanodása miatt, bár a részvény már nem végtelen, inkább csak nagyjából 3-szoros növekedést áraz. Persze az sem kevés: kell hozzá legalább háromszor annyi eladott autó, mint a mostani évi közel 2 millió, de inkább ötször annyi, tekintettel arra, hogy a verseny miatt csökken az elérhető árrés.
A mostani ár így még mindig évente 10 millió autót eladó céget áraz, mégpedig az autóiparban szokásosnál magasabb profitréssel. Ezt sok részvényes kérdésesnek látja, türelme elfogy, kiszáll a papírból. Ez végül is érthető: a jelenlegi ár beárazza a most még bizonytalan növekedést, de ahhoz, hogy valaki hosszú távra megvegye a részvényt, és érdemi emelkedést várjon tőle, még nagyobb növekedésre kell számítania.
Bizonytalansági tényező
A bizonytalanságot növeli Elon Musk szerepe: a lelkesedéséből láthatóan veszítő üzletember 13 százalékos részesedésénél sokkal nagyobb szavazati jogot követel, amit a részvényesek már nem igazán adnának meg neki, mivel nem látják, tényleg meglenne-e a régi motiváció. A jelenlegi 13 százalék sem kevés: ez jelenti Musk vagyonának nagy részét, így nagyon is érdekelt az árfolyamemelkedésben. Mindeközben túlárazott részvényopciós csomagját és megkérdőjelezte egy bíróság, ami megint csak arra utal, hogy kis részesedéssel akart sokkal nagyobb részvényarányhoz tartozó jogokat gyakorolni.
Persze megteheti, hogy kiszáll, szabad pénzét konzervatívan fekteti be, mint Bill Gates tette, és másra hagyja a nagy feladatot, ahogy Gates helyét is először Steve Balmer, majd Satya Nadella vette át, a Microsoftnál, és utóbbi az abszolút csúcsra vezette a céget. Az Apple esetében ugyan még Steve Jobs álmodta meg azt a csodát, az érintőképernyős, így internetezésre alkalmas telefont, ami az Apple-t az égbe vitte, de korai halála miatt sikerre már Tim Cook vitte a találmányt és vele a társaságot.
Már nem a személy a lényeges hosszabb távon
A Teslánál most kérdés, hogy lesz-e ilyen váltás, vagy Musk marad, és újra teljes lelkesedéssel veti be magát a fejlesztésbe és a Tesla újra növekvő pályára állítására. Ezek bizonytalansági tényezők, amelyek kedvezőtlenül hatnak a részvényárfolyamra, hisz azt kezdettől fogva az Elon Musk személyébe nem ok nélkül vetett hit tartotta igen magasan. A továbbiakban már az számít, hogy akár Musk, akár valaki más vezetésével újraindul-e a növekedési sztori a Teslánál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!