Az AirAsia malajziai székhelyű fapados légitársaság QZ 8501-es járata az indonéziai Surabayából Szingapúrba tartott, amikor eltűnt a jakartai légi irányítás műszerei elől, helyi idő szerint 6 óra 17 perckor (közép-európai idő szerint 0.17-kor). A kapcsolat a felszállás után 42 perccel veszett el, amikor vélhetőleg a Jávai-tenger fölött, Kalimantan (Borneó) és Jáva között járt. Az Airbus A320-200 típusú gépnek közép-európai idő szerint 1.30-kor kellett volna megérkeznie.
Maláj légikatasztrófák
Mint ismert, idén márciusban nyomtalanul eltűnt, vélhetően az Indiai-óceánba zuhant egy malajziai utasszállító. A Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370-es járatával március 8-án a Dél-kínai-tenger felett szakadt meg a kapcsolat. A fedélzetén 227 utassal és 12 fős személyzettel repülő Boeing 777-200-as típusú repülőgép műholdadatokon alapuló számítások alapján ezt követően visszafordult, az Indiai-óceán felé vette útját, és ott végleg eltűnt. Az eset a polgári repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye.A Malaysia Airlines július 17-én egy másik Boeing 777-es gépét is elvesztette: az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatot minden bizonnyal légvédelmi rakéta semmisítette meg Kelet-Ukrajna felett, ahol az ukrán hadsereg az oroszbarát szakadárokkal harcolt. Ausztrália ez utóbbi tragédiában is érintett, mivel 27 állampolgára utazott a gépen.
Hadi Mustofa, az indonéziai közlekedési minisztérium illetékese szerint előzőleg a pilóta az útvonal módosítására, nagyobb magasságba való emelkedésre kért engedélyt, hogy elkerülje az előtte lévő felhőket. A gép ezt követően eltűnt a légi irányítás radarjának képernyőjéről.
Felkutatására nagy erőket mozgósítottak mindkét ország hatóságai. A keresésbe bekapcsolódott a szingapúri légierő és a haditengerészet is.
Az utasok és a személyzet létszámáról eltérő adatok vannak: 155, 161, illetve 162 emberről szólnak a jelentések. A brit hírügynökség felsorolása szerint 149 indonéz, 3 koreai és 1-1 szingapúri, brit és malajziai utas volt (köztük 16 gyerek és egy csecsemő), és ehhez adódik a 6-7 főnyi személyzet.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Életveszélyes, amit a balatoni horgászok csinálnak – félezer karó jött ki a vízből

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Újabb történelmi csúcs, egekben az aranyár
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
