A légitársaság járatai minden pénteken és vasárnap indult eredetileg oda és vissza, és ez egészen a 2024/25-ös téli menetrend végéig így is maradt volna. Pénteken azonban sem a téli menetrendre, sem a nyári időszakra nem lehetett foglalni a járatra.
Az utóbbi időben többen is panaszkodtak az utasok a Universal Air Pécs-Pogány Repülőtérről induló és oda érkező járataira, többek között a légitársaság elérhetetlenségére, valamint az elégtelen kommunikációra.
A pécsi repülőtér a Baranya Vármegyei Hírportálnak azt mondta, a légitársaság ezidáig nem erősítette meg, és hivatalos információjuk sincs még róla, de vélhetően szünetelnek a járatok a téli menetrendben január második felétől, ezért a helyfoglalásokat felfüggesztették. Hozzátették, amint lesznek hivatalos információik, azt közzéteszik.
A lapnak a Universal Air máltai ügyfélszolgálatát is sikerült elérnie, ahol nem hivatalosan azt közölték, hogy télen már nem indulnak járatok Pécsről, de tavasszal, illetve nyáron indíthatják újra őket.
A portál információi szerint a légitársaság január 5-i járata két órás késéssel és mindössze három utassal repült Máltára, így többek között emiatt is lehet logikus alapja a légiközlekedés szüneteltetésének, mivel pénzügyileg nem feltétlenül éri meg.