A Tesco dolgozói közül például több mint százan vállaltak önkéntes munkát az árvízi védekezésben, emellett az áruházlánc megközelítőleg 10 millió forint értékű adománnyal támogatta stratégiai partnerei munkáját az elmúlt hetekben. A Tesco stratégiai partnerein keresztül juttatta el adományait a rászorulóknak, vagy éppen a gátak megerősítésén dolgozó önkénteseknek. Az Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a helyi védelmi bizottságok gondoskodtak arról, hogy a szükséges termékek szervezetten és a megfelelő mennyiségben jussanak el a Duna menti településekre.