AI Summit 2024 – második nap

AI Summit 2024 – második nap

Hétfőn és kedden AI Summit BUDAPEST címmel kétnapos rendezvénysorozatot szervez az Indamedia a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. A konferencia célja, hogy az érdeklődők valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, és felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Kövessék velünk a konferencia eseményeit ma is, percről percre!

15:30
szeptember
10.

A kormányzat is kell ahhoz, hogy az AI felturbózza a hazai gazdaságot

A tőzsdei vállalatok gyorsjelentéseiben harmincezerszer jelent meg 2023-ban az AI, így nem csak a mindennapi életben fontos ez a technológia

– mondta Szabó Péter, a Microsoft ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy ez az adat már önmagában nagyon beszédes, ha a mesterséges intelligenciáról beszélünk.

A Chat GPT első ismert verziója 2022-ben került ki a nagyközönségnek, és nagyon jól sikerült – a legtöbben „elájultak” tőle. Ezzel szerinte olyan kommunikáció jött létre az ember és a gép között, amire korábban még soha nem volt példa.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Az AI még a korábbi informatikai technológiáknál is nagyobb hatással van mindannyiunk életére. Képzettebb munkaerőt „csinál”, ami javuló termelékenységet hoz, így komoly jelentősége van a digitális versenyképességben.

A Chat GPT két hónap alatt ért el 100 millió felhasználót, tehát úgy tűnik, erre egyértelműen van igény, ráadásul gyorsabban és hatékonyabban tesz hozzá a gazdasághoz a korábbi technológiákkal szemben, hiszen a nyomdagép globális felhasználásához 100 év kellett.

Szabó Péter azt is elmondta, hogy

itthon – pozitív kormányzati attitűd esetén – mintegy 7 ezer milliárddal növelné a gazdasági teljesítményt.

11:21
szeptember
10.

A 4iG az űrszektorba is belép

Szerző: Koncsek Rita
Az AI alapú fejlesztések a védelmi szektorban és az űriparban egy új csoportot, egy új szervezetet jelent, egy új kisded, ami még jóval nagyobb törődést igényel a 4iG életében, mint a korábbi területek

– mondta Sárhegyi István, a 4iG Nyrt elnöki kabinetvezetője, a 4iG Space and Defence Technologies Plc. megbízott vezérigazgatója. Hozzátette: a vállalat korábban az IT-szektorban, most pedig a telekommunikációs szektorban is jelen van.

A 4iG Nyrt. az űrszektorban is szeretne vezető szerepet vállalni. A tervezéstől a gyártáson át a teljes értékláncot szeretnék lefedni. Példaként említette a műhold vagy drónvédelmi rendszereket, és az eszközök által gyűjtött adatok feldolgozását is. Fontos, hogy a 4iG szektorai között legyen szinergia. Az űripar, az IT és a telekommunikációs szektorra is tudjon támaszkodni.

Nagy vállalatként megvan a lehetőségük arra, hogy nagyobb projekteket is bevonzzanak, és ezeken keresztül fejlesszék Magyarország védelmi- és űrökoszisztémáját.

A drónok és drónvédelmi rendszerek mellett a műholdas technikák nagyon fontosak. A védelmi digitalizáción keresztül egy teljes ökoszisztémát szeretnének felépíteni, úgy hogy az infrastruktúrából érkező gepoadatok centralizáltan érkezzenek be és ezek alapján határozott döntést tudjanak hozni. De hangsúlyozta, a döntést embernek kell meghoznia.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Ezek a műholdak alacsony Föld körüli pályán mozognak, akár egy nap alatt többször is elhaladhatnak abban a sávban, ahol le tudják tölteni az adatokat.

A 4iG azt vállalja, hogy kiépíti az infrastruktúrát, ezeket hasznosítják, elemzik, összegyűjtik az adatokat, tárolják majd pedig az AI segítségével elemzik ezeket a piaci igényeknek megfelelően.

11:03
szeptember
10.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Az embert nem lehet kihagyni a digitalizációs folyamatokból

A mesterséges intelligencia elkerülhetetlenül belépett, sőt egyre inkább meghódítja a fegyveres erőket

– kezdte előadását Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Szerinte ma már mindannyian érezzük, hogy az elmúlt néhány évben – gyorsuló ütemben – a világ körülöttünk egyre veszélyesebb hellyé válik, ezért a „veszélyek korának” szoktuk ezt hívni.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

A miniszter szerint szintén óriási problémát jelent az illegális migráció, a határvédelem, és a szomszédban zajló háború, ahol napról napra felülíródik az, amit a haditechnikáról tudunk. Ez a romló környezet egy technológiai forradalom színtere is, amely hátrányokat, veszélyeket sérüléseket hoz magával, ugyanakkor óriási fejlődési lehetőségeket is.

A tárcavezető előadásáról bővebben itt olvashat.

10:44
szeptember
10.

A Mol még a virslikhez is a mesterséges intelligenciát használja

Egy nagyvállalatnak van egy adott mérete, és van stratégiája, amire tudnak építeni

– mondta előadásában Mag István, a MOL Group Digital Factory vezetője. Szerinte ha ez a két adottság megvan, be kell fektetni a szervezeti felkészültségbe, a technológiába, és majd csak ezután lehet az AI-modellekben és -algoritmusokban gondolkozni.

A Mol alapvetően a benzinkúthálózatból kiskereskedőt akar faragni, amit a Fresh Cornerrel igyekeznek kiépíteni. Ott van továbbá a mobilitás üzletáguk is, ami carsharing szolgáltatásokat is kínál, valamint a harmadik víziójuk a „digital factory”, vagyis az interakciók és a működés digitalizációja – és itt jön szóba a mesterséges intelligencia. A Data Lake fejlesztésével vagy 30 rendszert integráltak egy tárházba, hogy az adatokat AI segítségével egy helyen tudják elemezni. 

Kiskereskedő lévén fontos az előrejelzés, a Mol ezért is büszke a hot-dog tervezőjére, ami megjósolja, hogy mikor mekkora lesz a kereslet a virslikre. A perszonalizáció kulcsfontosságú lépés, amikor több millió vásárlói tranzakciót gyűjtenek be elemzésre, ami alapján automatizált, részletes méréseket készítenek, amit most kétféleképpen akarnak feldobni az MI-vel: az ajánlatot perszonalizálják és generatív AI-t használnak. Mag István hozzátette, hogy 

90 millió dollárt fektettek a digitális transzformációba,

és minden üzleti folyamatban azon gondolkoznak, hogyan használhatnák az MI-t.

10:26
szeptember
10.

Hová tart az AI-forradalom a kereskedelemben?

Szerző: Vermes Ádám
A mesterséges intelligencia nagy turbulenciát okozott a kereskedelemben is

– mondta előadásában Deák András, a Libri-Bookline digitális csatornák igazgatója. Az AI a kiskereskedelmi piacon az előrejelzések szerint az idei 8,13 milliárd dollárról 2032-re 41,7 milliárd dollárra nő majd.

A fogyasztók továbbra is a márkák iránt elkötelezettek, nem a csatornák iránt, a vásárlói döntés nem lineáris.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Deák András 7 MI-trendet emelt ki a kereskedelemben. A hiperperszonalizáció kiemelten fontos, a fogyasztók túlnyomó többsége szerint ugyanis a kontextushoz kell igazítani a tartalmat (például az algoritmus tudja, hogy milyen a cipőméretem, vagy kaphatok személyre szabott kedvezményt). 

A személyre szabott omnichannel marketing azért kulcsfontosságú, mert a vásárlók a kereskedőknél is elvárják a termékspecifikus ajánlatokat, mivel a Google és Facebook hozzászoktatta őket ehhez.

Ma már alapvető elvárás a személyre szabott interakció, komoly frusztrációt okoz, ha ez nem történik meg.

Az automatizált ügyfélszolgálat és chatbotok csökkentik az ügyfélszolgálati költséget, a természetes nyelvfeldolgozás fejlődése nagyon megkönnyítette az ezekkel való munkát, ma már akár komplett kérdésekre is tudnak választ adni.

A szabadszavas MI támogatott keresésre a Bookline MI-alapú könyvajánló botját hozta példaként, amely segítséget nyújt azoknak a vásárlóknak, akik nem tudják pontosan, hogy mit vásárolnának. A prediktív elemzésre pedig jó példa, hogy a Starbucks ilyen alapon tervezi meg, hogy hol nyisson új kávézót számos különféle tényezőt figyelembe véve.

Az ellátási láncok optimalizálásával előre lehet jelezni a keresletet, illetve az ellátási zavarokat. Az RFID chip segítségével pedig a valós idejű készletkövetésre is lehetőség nyílt. Az ároptimalizálásra jó példa az Amazonnál 10 percenként frissülő ár, az egyedi kedvezmények és árrések rendszere.

Deák András kiemelte, hogy

az MI alkalmazása mellett a végső döntésnek emberinek kell lennie.

Példaként az Amazon Prime-ot hozta fel, amelynek a prediktív adatok alapján bukásnak kellett volna lennie, az emberi felülvizsgálat segítségével került végül bevezetésre és lett belőle nagy siker.

10:09
szeptember
10.

A honvédelmi miniszter már a színpadon

Szerző: Economx

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter már a színpadon: előadásában a magyar haderő és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról beszél.

Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Az orosz-ukrán háború egyébként a tavalyi konferencia egyik fontos témája volt. Az egyik pódiumbeszélgetésen például elhangzott, hogy

az ukrajnai háború egy dermesztő szakmai bemutató volt arról, hogy milyen lesz a fegyverkezés jövője.

Lemaradni azonban nem lehet, az ország védelme nagyban függ majd nemcsak a mérnököktől, az AI-szakértőktől, hanem bizony a startupoktól és a hazai beszállítói láncoktól is – erről bővebben itt olvashat.

 

09:56
szeptember
10.

„Mi az a magyar?”

Szerző: Economx
Mi az oka annak, hogy nem az AI írja meg a magyar stratégiát, holott az képes lenne arra

tette fel tegnap a kérdést Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Szerinte a mesterséges intelligencia ötletelés szintjén tud segíteni a politikának, képes nyilatkozatot is írni, és sok esetben felmerül a gyanú, hogy néhány politikus esetében ez meg is történik, azonban az a stratégia, amit megalkotott próbaként hazánk számára, az lényegében bármelyik ország számára jó lett volna.

Kép: Hartl Nagy Tamás

Orbán Balázs előadásáról bővebben itt olvashat.

09:42
szeptember
10.

Fókuszban az egészségügy és az oktatás

Szerző: Economx

Tegnap több előadás foglalkozott az AI egészségügyre gyakorolt hatásával is, mely ágazatot jelenleg „négy gonosz” fenyeget – erről bővebben itt olvashat. A pódiumbeszélgetéseken kiderült, hogy az egészségügy 2027-re akár egy 22 milliárd dolláros iparág is lehet.

Az oktatás területét is körbejárták a szakértők, az egyik fő téma az volt, hogy egyáltalán mit tud megváltoztatni a mesterséges intelligencia ezen a területen – a kerekasztalról itt olvashat.

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

AI Summit 2024 – második nap

Hétfőn és kedden AI Summit BUDAPEST címmel kétnapos rendezvénysorozatot szervez az Indamedia a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. A konferencia célja, hogy az érdeklődők...

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2024 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.