Erre csak következtetni lehet a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére kötött szerb-kínai szerződésből, amelyet vélhetően a mienkhez hasonló minta alapján készítettek. Ráadásul annak tartalma megismerhető.
Szerző(k): G. É.Minden negyedik embert ért valamilyen káresemény a lakása felújítása vagy építkezés során. Van olyan, akinek több millió forintos kára is keletkezett, mondta Markovich Béla. A Mapei építőipari bizalmi indexe idén 3,6 ponton áll, az előző évi 3,35 pont után. A kontármunkák nagy részét az ácsok végezték.
Szerző(k): Koncsek RitaAz eddigi tapasztalatok szerint igénylés ugyan már érkezett a bankokhoz, de kifizetés szinte alig történt, a pályázati feltételek túl sok adminisztrációt és kötelező vállalást írnak elő.
Szerző(k): T. E.A pénzügyminiszter szerint amiért ma számon kérik az egészségügyi kormányzatot, az pont abból az időből eredeztethető, amikor szakemberek tömegével hagyták el a pályát 2010 előtt.
Szerző(k): Horváth TiborTizedannyi kérelem érkezett, mint amennyit elvileg be lehetne fogadni a program keretében. A szakértő szerint módosítani kellene a rendszeren.
Szerző(k): Zádori BenceHamarosan megkezdődik a Városmajori Postának is otthont adó irodaház felújítása. A fővárosi, XII. kerületi ingatlant a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. bővíti, a postahivatal működtetéséről zajlanak az egyeztetések a Magyar Postával.
Szerző(k): EconomxKét héttel a hivatali ideje lejárta előtt még kiválaszthatja Badacsonytomaj első embere a milliárdos uniós támogatással felújított Tátika üzemeltetőjét.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA mostani időszak bővelkedik a pályázati lehetőségekben, bár elsősorban a mezőgazdasági szektor érintett, de jó esély nyílik az innovációs tervek megvalósítására is.
Szerző(k): Kiffer AnnaA munkálatok előreláthatólag október 31-ig tartanak. Forgalomkorlátozással és csomóponti ágak zárásával kell számolni.
Szerző(k): Vermes Ádám