A mesterséges intelligencia is segíti a sebészek munkáját, a csípőprotézis-műtétnél is használják már CORI-t.
Szerző(k): K. R.Kisoroszi felkészült a legrosszabb forgatókönyvre.
Szerző(k): EconomxA pénzügyminiszter szerint amiért ma számon kérik az egészségügyi kormányzatot, az pont abból az időből eredeztethető, amikor szakemberek tömegével hagyták el a pályát 2010 előtt.
Szerző(k): Horváth TiborKisoroszi akár hat-nyolc napra is megközelíthetetlen maradhat a Duna áradása miatt. A polgármester tájékoztatása szerint a speciális mentőszolgálat is útnak indult már a településre.
Szerző(k): V. Á.A betegbiztonság javításával évente, globálisan hárommillió életet lehetne megmenteni, hangzott el a betegbiztonsági világnap alkalmából rendezett konferencián.
Szerző(k): Koncsek RitaA mesterséges intelligencia nyújtotta adatelemzés óriási változást hozhat a magyar egészségügyben is.
Szerző(k): K. R.Négymillió munkavállalót érintenek a munkaalkalmassági vizsgálatok, mondta Kirschner András, a VOSZ egészségügyi tagozat foglalkozás-egészségügyért felelős elnökségi tagja. A szeptembertől életbe lépő változások pedig egymillió irodai dolgozót érinthetnek.
Szerző(k): Koncsek RitaA Nobel-díjak parodizálásaként idén is kiosztották a legőrültebb kutatásokért járó elismeréseket az egyesült államokbeli Cambridge-ben. Az egyik díjazott kutatásban magyarok is részt vettek.
Szerző(k): G. É.Gulyás Gergely kilátásba helyezte, hogy fellépnek az alulteljesítő orvosokkal szemben, ha a kórházigazgatók erre nem hajlandóak, vagy nem képesek. A miniszter szerint hízelgő azt hinni, hogy csak tíz százalék az arányuk.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba