A vezető nyugat-európai tőzsdék vegyesen zárták a kereskedést hétfőn. Az olaj ára emelkedett, a gázár viszont jelentősen csökkent.
Szerző(k): Vermes ÁdámA vezető részvények ára vegyesen változott a hét első napján.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz olaj ára az elmúlt heti mintegy egy százalékos nyereség után hétfőn tovább emelkedett.
Szerző(k): EconomxA héten a Federal Reserve kamatdöntő ülésére figyel mindenki a tőzsdéken. Kamatcsökkentés lesz, a kérdés az, mennyi és mi következik ezután.
Szerző(k): EconomxAz amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hamarosan megkezdheti a kamatok csökkentését két és fél éves szigorúság után. Azonban a magas kamatok csak részben tudták ellensúlyozni azt hatalmas pénzesőt, amit a Covid nyomán a piacra zúdított a világ vezető jegybankja. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor még mindig nagyobb a lazaság, mint a járvány kitörése előtt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHa balszerencséről van szó, kevés olyan babona van, amely annyira áthatja a nyugati kultúrát, mint a péntek tizenharmadika, és makacsul tartja is magát. A fekete macskával való kereszteződéshez és a tükör összetöréséhez hasonlóan a szerencsétlenséget hozó nap fogalma mélyen beágyazódott a köztudatba, még ha az ennek hitelt adók nem is tudják pontosan megmagyarázni az okát.
Szerző(k): Horváth TiborPluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék. Az arany ára történelmi csúcsot ért el pénteken.
Szerző(k): Vermes ÁdámA vezető részvények erősödtek pénteken az előző napi záráshoz képest. Az elemző szerint az erősödés a jó nemzetközi hangulattal magyarázható.
Szerző(k): Vermes ÁdámNem akármilyen csellel lett az olasz Unicredit a német Commerzbank második legnagyobb tulajdonosa. A német állam már felocsúdott, s most azon ügyködik, hogyan lehet meggátolni az olaszok hatalomátvételét.
Szerző(k): Sárosi Viktor