A Dunán jellemzően 5-8 nap alatt vonul le az árhullám, a vízügy szóvivője szerint azonban most ennél is hosszabb idővel kell számolni.
Szerző(k): Vermes ÁdámEgyre több elvárást támasztanak a privátbanki ügyfelek a vagyonkezelőkkel szemben, a digitalizációnak köszönhetően az ismétlődő feladatok helyett a proaktív kommunikáció és az egyedi megoldások kerülnek előtérbe. Az aktív és passzív befektetések közötti olló is elkezdett zárulni. A portfóliókezelés egyszerűsítése érdekében egyértelmű cél a passzív befektetések népszerűsítése.
Szerző(k): Horváth BalázsA pénzügyminiszter szerint amiért ma számon kérik az egészségügyi kormányzatot, az pont abból az időből eredeztethető, amikor szakemberek tömegével hagyták el a pályát 2010 előtt.
Szerző(k): Horváth TiborA mesterséges intelligencia harctéri alkalmazásáról szóló kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy az igazi MI-robbanás még nem történt meg a hadászatban, ez még előttünk áll.
Szerző(k): Vermes ÁdámKisoroszi akár hat-nyolc napra is megközelíthetetlen maradhat a Duna áradása miatt. A polgármester tájékoztatása szerint a speciális mentőszolgálat is útnak indult már a településre.
Szerző(k): V. Á.Tizedannyi kérelem érkezett, mint amennyit elvileg be lehetne fogadni a program keretében. A szakértő szerint módosítani kellene a rendszeren.
Szerző(k): Zádori BenceSzerdától a szentendrei HÉV csak a Margit híd budai hídfőig közlekedik. Amennyiben a Duna vízszintje tovább emelkedik, akkor további forgalmi korlátozások is várhatóak.
Szerző(k): Vermes ÁdámHárom török finomítón keresztül nagyjából 2 milliárd dollár értékben vásároltak az orosz nyersanyagból készült üzemanyagot a nyugati országok az idei első fél évben.
Szerző(k): Gulyas ÁbelEgy friss rendelettel közel 2,4 millió főre nőtt az orosz hadsereg állománya, ezzel Kína után immár Oroszország rendelkezik a legnagyobb haderővel a világon.
Szerző(k): Vermes Ádám