A Huawei telefonja az egyik első, amely képes 5G-hálózaton kommunikálni és korábban mindkét szolgáltató úgy tervezte, hogy szerepelteti is a kínálatában - olvasható a portálon.
A Vodafone szóvivője azt mondta, hogy a készülék még nem kapott meg minden engedélyt, az EE, pedig úgy fogalmazott, hogy addig nem forgalmazza a készüléket, amíg nem biztosított annak hosszú távú használhatósága.
A két szolgáltató az első, amely megszólalt azóta, hogy a Google megvonta a Huaweitől az Adroid támogatását és frissítéseit. Európa pedig fontos piaca a kínai cégnek, a 2019-ben leszállított 59 millió készüléknek mintegy fele a kontinensen talált gazdára. Az olyan nagy európai szolgáltatók, mint a spanyol Telefonica, vagy a német Deutsche Telekom még nem szólalt meg az ügyben.
A Huawei augusztus 19-ig haladékot kapott ugyan, de azután teljesen bizonytalan, hogy milyen támogatást kap a Google-től.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!