- Úgy hallottam, hogy ha megvalósulnak a terveitek, ti lehettek a zeneipar "svájci bicskája". Mit is jelent ez, miről szól Bandmap?
- A Bandmap egy online platform, melynek célja, hogy a könnyűzene szereplői számára biztosítson szakmai kapcsolatteremtési és megjelenési lehetőséget, beleértve a zeneszerető közönség, a rajongók, követők organikus, interaktív elérését.
Kapcsolódó
A "svájci bicska" jellegét az adja talán, hogy egyrészt egy zárt zeneipari hálózat lesz, ahol a szakmai felhasználók - zenészek, zenekarok, koncerthelyszínek, intézmények és szolgáltatások - könnyebben találnak egymásra, másrészt a publikus tartalmaikat belépés nélkül láthatják a nem regisztrált felhasználók. Például a zenekarokat, illetve az eseményeket ők is megtalálják, szűrhetik stílus és geolokáció alapján, majd idővel "rajonghatnak" és a követett bandák híreit is hírfolyamban kaphatják.
Sokak számára a tavalyi év történései világítottak rá, hogy a zeneipar nem csak a zenészekről szól, nálunk a projekt tervezésének korai szakaszától hangsúlyos szerepet kap a háttéremberek (például technikusok, roadok, sofőrök, producerek, fotósok) és szolgáltatások (mint a stúdiók, próbatermek, hangszerüzletek, backline, színpadépítés, buszbérlés) korszerű megjelenésének, kereshetőségének kérdése. Ennek alapjai már jelen vannak a rendszerben.
- Milyen csapat dolgozik jelenleg a projekten?
- Négyfős debreceni garázscsapat vagyunk, garázs nélkül. Bassa Gábor fejlesztő-programozó, Ibrányi András üzletfejlesztő, Szikszai Gábor UIUX designer, én pedig a marketing, pr feladatokért felelek. Önerőből, a szabadidőnkben, mondhatni másodállásban munkálkodunk a hálózat létrehozásán.
- Ha jól tudom, jelenleg béta verzióban működik a weblap. Milyenek a visszajelzések érkeztek eddig a formálódó portálról?
- A 2019 júniusi élesedés óta közel 600 zenekar és dalszerző előadó tette térképre magát. Nagy örömünkre sok határon túli magyar csapat is. Emellett 1500-hoz közelít a regisztrált felhasználók száma.
Nem tűnhet jelentősnek, de ha mellé tesszük, hogy még csak egy relatíve lassú, fél-, negyedkész funkciókkal bíró, hibáktól sem mentes platformról beszélünk, és maga a regisztráció sem közvetlenül Bandmapen zajlik - hanem egy bemutatkozó oldalon keresztül, vagy meghívással -, már érthetőbb, miért is szeretjük hangoztatni ezt a számot. Annál is inkább, mert becsléseink szerint 17-18 százaléka a magyarországi könnyűzenei produkcióknak már a térképünkön van. Fontos hozzátennem, hogy mindezt organikusan sikerült elérnünk, nulla marketingköltéssel.
Rengeteg pozitív, biztató üzenetet kapunk zenekaroktól és egyéb szakmai szereplőtől. Nagyon sok banda említi meg a Bandmap-et a saját hírfolyamában, büszkén hirdetve, hogy már fent vannak a térképen
A blogunkon, igyekszünk be is mutatni őket.
Hogyan látod, mi lesz a siker titka? Mik a terevitek a közeljövőben?
- "Tedd magad térképre!" A szlogen sokat elárul a törekvéseinkről.
Ha előre szaladunk egy kicsit az időben, azt láthatjuk, hogy a Bandmap térképét tízezer számra pöttyözik színes pinek. Zöld, piros, kék..., attól függően, hogy a keresés milyen entitásra irányul és persze, ha mondjuk Európa nézetre nyitjuk a térképet.
Jelenleg a Bandmap-en négy entitást különböztetünk meg, specifikus profilokkal: tag, előadó, helyszín, illetve esemény. Eddig elsősorban az előadókat szólítottuk meg a "Tedd magad térképre" kampánnyal, abból kiindulva, hogy mégiscsak ők a legfontosabb résztvevői a rendszernek és ha velük elérjük a kritikus tömeget, a szolgáltatók is motiváltabbak lesznek a platform használatára. A zenekarokkal együtt megjelentek a zenészek, illetve jó pár háttérember (technikusok, roadok, és menedzserek) is regisztrált már.
A 2021-es fejlesztési tervekben egy szolgáltatási marketplace kialakítására fókuszálunk, mellyel nagyban szeretnénk hozzájárulni a pandémia utáni visszarendeződéshez.
A szolgáltatási csoportokkal kiegészülve pedig megvalósulhat a számos szakmai szereplő által hiányolt nemzetközi szakmai adatbázis is, ami egy nagyon stabil kiindulási alapot jelenthet bármely zeneipari szereplőnek a tevékenysége során.
Említettem, hogy garázscsapat vagyunk, de erős startup ambíciókkal. A Bandmap nem Magyarországra van kalibrálva. Idén szeretnénk kilépni a határokon túlra. Fejlesztés alatt van a lokalizációs eszköz, amellyel könnyen meg tudjuk majd tanítani - első körben - a környező országok nyelveire, és persze angolul.
A lokalizációt azért tartjuk fontosnak, mert ahogy nálunk, más népeknél is anyanyelven szólítja meg a közönségét az előadók zöme.
- Milyen újítások teszi még vonzóvá az oldalt a zenekarok számára?
- Azon túl, hogy az eddigiekkel ellentétben sokkal könnyebben lehet egymásra találni mondjuk cserekoncertek szervezéséhez?
Az épülő szakember és szolgáltatás adatbázisok biztosan. Ha egy banda például új dobost keres, akkor elég "kinyitni" a térképet 20-30 kilométeres távolságra a tartózkodási helytől és a rendszer megmutatja, kik a szabad kapacitású dobosok a környéken. Nyilván ugyanezzel a metódussal lehet sofőrt, fotóst, producert, menedzsert is keresni majd.
A szakmai felhasználók profiljai össze vannak kötve a meglévő entitásokkal, így mondjuk, ha egy zenekari profil adminja megjelöl valakit, mint a zenekar fénytechnikusa, vagy sofőrje, roadja, -tól, -ig, az információ megjelenik a szakember profilján is, automatikusan építve a szakmai portfólióját.
Illetve mikor eljutunk odáig, hogy megjelenik a rendszerben a "közönség", nagyon szeretnénk a Bandmappel segíteni a rajongók közvetlen elérését, és a követők számának növelését is. De ez még messze van. Legalábbis a jelenlegi kapacitásunk vonatkozásában.
- És hogyan látod most, hol kell még fejlődni?
- Hol nem? Lévén béta, annak is korainak mondható stádiuma, még az alapfunkciók kidolgozása is sok helyen elnagyolt, arról nem is beszélve, hogy a jelen állapotot egyfajta prototípusként aposztrofáljuk, hiszen például egy elég komoly networking rendszer várakozik a fejlesztésre, nem is beszélve a social funkciókról, melyek nélkül elképzelhetetlen a folyamatos aktivitás a platformon.
Ezeknél is jóval előbbre való, hogy a kisebb bugoktól a teljesítmény problémák megoldásáig százas nagyságrendű hibajegy várja, hogy egy szem fejlesztőnk odaérjen a teendőlistában. Azt szoktam mondani, ha ez szóba kerül, hogy olyan, mintha űrállomást építenénk egyetlen mérnökkel úgy, hogy az architekturális tervezésen és hegesztésen túl a takarítás is az ő feladata.
Emellett nemzetközi piacra lépés és a tervezett marketplace komolyabb marketing és sales-es tennivalókat is hoz, ami szintén nem egyemberes munka.
Nem kérdés tehát, hogy kapacitásban kellene leginkább fejlődnünk. Már csak a tempó miatt is. Jó lenne megtapasztalni, mire lennénk képesek egy 10-12 fős állandó csapattal. Egyébként többen is felajánlották, hogy besegítenek például programozással, de amíg nincs tiszta jogviszony, addig a számonkérhetőség hiánya kockázatot rejt, és az egyedi kódrendszer "betanítása" is fókuszvesztést, kiesést jelentene a fejlesztőnk számára. Szóval nem egyszerű.
- Milyen befektetők érdeklődtek eddig a startup-otok iránt?
- Az NKA Hangfoglaló Programja már meglátta a fantáziát a tervekben, és támogatott minket 5 millió forinttal. Így pár hónapig a figyelmünk teljes egészében a béta állapot elérésére összpontosulhatott. Enélkül esélyes, hogy feladtuk volna, mielőtt egyáltalán bármit is megmutatunk a Bandmap-ből a zenészeknek.
Fél évvel a béta indulása után viszont már voltak érdemi tárgyalásaink befektetőkkel. Nyilván érdekesebb lett így, hogy validáltuk az alap elképzelést. A Bandmap értékében, vagyis a befektetendő összeg nagyságában és az érte járó tulajdonrészben mindhárom esetben megegyeztek az álláspontok, ám végül újabb mérföldkövek eléréséhez kötötték az invesztíciót.
Például, hogy elkezdjen pénzt termelni, vagy hogy nemzetközileg is validálva legyen. Abszolút jogos elvárás ez egy befektető részéről, hiszen így láthatja biztosnak-biztosabbnak a pénze megtérülését. Más kérdés, hogy e mérföldkövek elérése is fejlesztés-, és marketing kapacitást igényel, ami meg ugye pénzigényes. Cseberből vederbe, de ez van.
Tavaly év elején megterveztük miként teljesíthetnénk a kívánt szintet, de aztán tudjuk, mi volt 2020-ban.
Az idei év jó hírt hozott az indulással, ugyanis a Hangfoglaló Program pályázatot írt ki könnyűzenei témájú startupok támogatására. Természetesen mi is megpróbálkozunk vele. Kedvező elbírálás esetén egy időre ismét teljes mellszélességgel a Bandmap-re koncentrálhatunk és megalapozhatjuk a befektetést.
- Végezetül beszéljünk kicsit arról is, hogy miért lehet anyagilag vonzó a startup-otok: honnan várhatják a megtérülést a lehetséges befektetők?
- A 2019-es Proart Zeneipari Jelentés csak Magyarországon évi 73.5 milliárdos iparágról számol be úgy, hogy igazából két szegmensét, a hangfelvételek, illetve az élőzenei fellépések utáni bevételeket vizsgálja csupán. A ráépülő szolgáltatásokat, hangszer, és zenei eszközök piacát, az oktatást és sok más kapcsolódó elemét a rendszernek csak érintőlegesen említi, ha egyáltalán.
Ezekre vonatkoztatva nincs fellelhető adat. Pedig egy zenész, és főleg egy zenekar milliós nagyságrendű összeget költ, mire eljut a hangfelvételig, és az első fellépésekig. Ebben a szegmensben szeretnénk olyan eszközöket létrehozni, olyan szolgáltatásokat nyújtani, amikre érdemes a piaci szereplőknek áldozni.
Ahogy említettem, egy szolgáltatási marketplace létrehozását tűztük ki célul, melynek szereplőitől havi díjat kérünk majd el a rendszer használatáért. A zenészek, előadók, játszóhelyek számára a meglevő lehetőségek, és az elkövetkező a funkciók többsége ingyenes marad. Pár funkciónak elképzelhető prémium változata, ahol mondjuk nagyobb fokú automatizációt (és a vele járó rendszerterhelést) vagy kényelmi lehetőségeket lehet megfizetni.
Végül, bár nem szeretnénk sokadik szereplőként a jegyértékesítésbe közvetlenül bevonódni, de közvetetten nagyon is. Affiliate együttműködésekre már fel van készítve a platform, és ezzel kapcsolatban több jegyértékesítő cég is megkeresett minket korábban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!