Az Egyesült Államok ügyészi hivatala 2019 decemberében öt év börtönre ítélte azt a litván férfit, akár több mint 120 millió dollárt csalt ki a Facebook és a Google kasszájából.
A vádirat szerint a férfi e-mail-en keresztül arra vette rá a két vállalatot, hogy az általa ellenőrzött bankszámlára utalják át a horribilis összeget. Rimasauskas korábban egyrendbeli táviratcsalás vádjában bűnösnek vallotta magát.
Az ítélet kihirdetésekor Geoffrey S. Berman amerikai ügyész azt mondta, hogy a litván férfi igazi mestertervet dolgozott ki a két vállalat megtévesztése céljából: a 120 millió dollárnyi összeget a világ különböző pontjain lévő bankszámlákra irányította, miközben a lopást a világ másik végéről, Lettországból irányította. Börtönre azonban végül a manhattani kerületi bíróság ítélte.
A csaló 2013 környékétől egészen nagyjából két éven át tévesztette meg a két techóriást azzal, hogy Lettországban bejegyzett egy Company-2 nevű társaságot, amely megegyezett egy ázsiai székhelyű számítógépes hardvergyártó nevével. A férfi így a Company-2 nevében különböző számlákat nyitott, tartott fenn és ellenőrzött Lettországban és Cipruson. A cég nevében e-mail-eket küldött ki a sértett vállalatok alkalmazottainak és ügynökeinek, amelyben arra utasította őket, hogy a cégnek a jogszerű árukért és szolgáltatásokért fizetendő pénzt annak lettországi és ciprusi számlájára küldjék.
A férfi mindvégig azt a látszatot keltette, hogy a számlákat az eredeti ázsiai cég ügynökei küldték és a leveleket is ők írták.
A terv azért működött hibátlanul ennyi ideig, mert sem a Google, sem a Facebook nem vizsgálta meg, hogy a kapott számlákat jogosan kapták-e meg, egyszerűen csak gondolkodás nélkül fizettek.
Mindez persze túl szép volt, hogy igaz legyen: Rimasauskast 2017-ben, 50 évesen fogták el a litván hatóságok, mielőtt kiadták volna New Yorknak – írja a Unilad.
A csaló csak időt veszített, pénzt már kevésbé
Az ítélethirdetés során Geroge Daniels amerikai kerületi bíró két év felügyelt szabadlábra helyezést, valamint 49,7 millió dollár elkobzását és közel 26,5 millió dollár visszatérítést is kiszabott a férfira.
Vagyis a lényeg röviden az, hogy a férfi megbukott. Ugyanakkor egészen megdöbbentő, hogy az óriásvállalatok figyelmét hogy tudta ennyi ideig elkerülni a csalás ténye. Joon Kim ügyvivő amerikai ügyész szerint az ügynek „minden vállalat számára - még a legfejlettebbek számára is - figyelmeztető jelként kell szolgálnia, hogy ők is áldozatul eshetnek a kiberbűnözők adathalász-támadásainak.”
A litván elkövető ellen egyébként 2016 karácsonya előtt emeltek vádat, a helyi rendőrség 2017 márciusában tartóztatta le, az amerikai bíróságon pedig ugyanebben az évben, augusztusban jelent meg. Egyrendbeli csalás vádjában azonban végül csak 2019 márciusában vallotta bűnösnek magát.
Az ítéletet 2019 decemberében hirdették ki, ami azt jelenti, hogy vélhetően nemsokára szabadul. Ezzel azonban még nem ér véget a történet, a The Register szerint ugyanis ezután még számolnia kell azzal is, hogy kitoloncolják őt Litvániába.
Világszerte leálltak a Google szolgáltatásai, egy vírusirtó állhat a probléma mögött
A Google keresője és a levelezőrendszer sem működött.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!