A világ egyik legnépszerűbb navigációs alkalmazását, a Google Maps-et használók már azt is megtudhatják, milyen a levegő általános minősége ott, ahova utazást terveznek, vagy ahol épp tartózkodnak.
Az Androidon és iOS-en is elérhető új funkció a Verge szerint egyelőre csak az Egyesült Államokban aktív, és a Környezetvédelmi Hatóság (EPA) illetve a PurpleAir, egy valósidejű, levegőminőség figyelő vállalat által gyártott szenzorok adatait felhasználva jelzi a felhasználók számára, mennyire egészséges lélegezni az adott helyen.
Kapcsolódó
A PurpleAir érzékelői egy lézersugarat bocsátanak ki, amit a levegőben lévő részecskék visszatükröznek, és az így kapott információból kalkulált adatokat továbbítja a berendezés a Google Maps-nek.
A viszonylag olcsónak számító technológiát használó PurpleAir 2020-ban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nagyban hozzájárult az akkoriban nyugati parton pusztító, gigantikus méretű futótüzek füstjének pontos helyének meghatározásához. Ennek a fejlesztésnek köszönhetően bővült tavaly például a Google Maps repertoárja is az úgynevezett Erdőtüzek funkcióval.
A Google Maps által megjelenített AQI számra kattintva további részleteket is megtudhatunk a levegő minőségéről, többek közt annak egészségünkre gyakorolt hatását, illetve az adat utolsó frissítésének pontos dátumát is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Minél idősebb valaki, annál inkább nem hisz a médiának
