A Telenor közleménye szerint honlapjukon és az üzleteikben lehet igényelni jövő csütörtökig az egyenleg visszaállítását a feltöltőkártyákhoz, ezt követően az üzletekben 2018. február 28-ig még díjmentesen visszaállítható a korábbi hívószám, de a hozzá tartozó egyenleg már nem. Az egyenleget csak a hívószámmal állítják vissza, hívószám nélkül a megmaradt összeg visszafizetésére nincs lehetőség. A közlemény szerint a Telenor ügyfelei több mint egymillió sim-kártyát azonosítottak a törvényben előírt határidőig, ezt követően kevesen jelentkeztek a szolgáltatás újraindításáért.
Az MTI kérdésére a Vodafone csütörtökön jelezte, hogy ügyfeleik szeptember 30-ig telefonszámuk és egyenlegük megtartásával díjmentesen köthetnek új szerződést, ha a július 1-jén lekapcsolt feltöltőkártyájukat újra használni szeretnék. Az új szerződést az ingyenes ügyfélszolgálati vonalon és az ügyfélszolgálatokon lehet kezdeményezni. Hozzátették, hogy az egyenlegre feltöltött összeget a hívószám visszaállítása nélkül is visszafizetik azoknak, akik ezt szeptember 30-ig kérik.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom tájékoztatása szerint a lekapcsolt sim-kártyák adategyeztetésére és újraaktiválására szeptember 30-ig biztosítanak lehetőséget. Ezt követően a kártyákat végleg letiltják, de a hozzájuk tartozó egyenlegen maradt összeget az ügyfelek még egy évig díjmentesen visszaigényelhetik.
Az elektronikus hírközlésről szóló törvény januári változásai miatt a mobilszolgáltatóknak június 30-ig azonosítaniuk kellett a 2017. január 1. előtt szerződött feltöltőkártyás előfizetőjüket. Az ezt követően kötött szerződéseknél szintén kötelesek az új előfizetők megfelelő adatait előzetesen ellenőrizni és rögzíteni. A módosított jogszabály rendelkezett arról is, hogy az előre fizetett szolgáltatások előfizetését nem lehet tovább értékesíteni, másnak átadni - közeli hozzátartozó kivételével - pedig csak akkor lehet, ha a beazonosításhoz szükséges adatokkal együtt a szolgáltatót előzetesen tájékoztatták. Ennek elmaradása esetén a szolgáltató 15 napos határidővel felmondhatja a szerződést. Egy egyéni előfizetőnek legfeljebb tíz, egy üzleti előfizetőnek legfeljebb ötven előre fizetett feltöltőkártyás előfizetése lehet. Az adategyeztetést évente meg kell ismételni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!