A kaliforniai vállalat vezetője olyannyira próbálja fenntartani a látszatot, hogy még a kínai Facebook-nak is nevezett Weibo-n is próbál jó imázst felmutatni az ázsiai ország fogyasztóinak. Csakhogy a Counterpoint Research adatai szerint az iPhone eladások az év első hat hetében riasztó mértékben, 24 százalékkal csökkentek.
Bár Cook mindent igyekszik kezeli a problémát, a Business Insider cikke arra mutat rá, hogy a helyzet ennél csak rosszabb lesz: a Huawei ugyanis csütörtökön dobta piacra az új, Pura 70-es telefonszériáját. A készülké amellett, hogy fejlett kamerákkal bír, azok lencséi nagyon hasonlóak az iPhone Pro modellekéhez.
Ráadásul 760 dollárért, azaz 281 ezer forintért már zsebre is lehet tenni őket, miközben az iPhone 15 Pro a megjelenéskor ezer dollárba, azaz mintegy 370 ezer forintba került.
Az új modellek tehát mindenképp lehetőséget adnak a szebb napokat megélt Huawei-nek arra, hogy nagyobb szeletet harapjon ki az Apple kínai okostelefon-piaci részesedéséből. Annál is inkább, mert a Mate 60 Pro sorozat tavalyi bevezetésével már sikerült a fogyasztók egy részét megnyerniük. Ez a modellsorozat egyébként némi feszültséget okozott az Egyesült Államokban, miután kiderült, hogy olyan chipek hajtják őket, amelyek felett a kínai tulajdonszerzést azzal próbálta megakadályozni Washington, hogy szigorú exportellenőrzéseket vezetett be.
Ezek a hazai gyártású chipek hatalmas nyereséget hoztak a Huawei konyhájára Kínában, mivel a benne lévő funkciók az iPhone-okéval vetekszenek. Ezek után nem is meglepő, hogy a Counterpoint becslése szerint az idei év első hat hetében a Huawei okostelefon-eladási 64 százalékkal nőttek, ezt a lendületet pedig a Pura 70 széria megjelenése viheti tovább, amelyet ugyanaz a chip hajt, mint sikeres elődjeit.
Már idén piacra dobja a Huawei az 5.5 G-t
Az ígéretek szerint a már több mint 20 városba tesztelt technológia tízszer gyorsabb sebességet tesz majd lehetővé, mint az 5G és megkönnyíti a mesterséges intelligencia-, illetve felhő alapú szolgáltatások integrációját.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!