Filep Szabolcs szerint az események, trendek megértéséhez érdemes végig menni az elmúlt időszak tanulságain. Az informatikai szektorról az IVSZ által 2020-ban készített átfogó kutatás alátámasztotta, amiről már évek óta beszéltek – és beszélnek manapság is – a szakmában, a 20-30 ezres munkaerőhiányt.
Ennek nemzetgazdasági szempontból is óriási jelentősége van, hiszen ha nincs kellő számú informatikus, például programozó, az hatással van a befektetésekre, a különböző projektekre, mivel ezek csúsznak, vagy egyáltalán nem is tudnak elindulni.
És akkor jött a koronavírus…
A koronavírus járvány átmenetileg sokkolta a hazai IT-szektort. Olyannyira, hogy a meglévő munkaerőhiány ellenére is felvételi stopot rendeltek el a cégek. Első hallásra talán logikátlannak tűnik, de van rá magyarázat: senki sem tudta mi lesz, hogyan alakul a járvány, ezért a cégek egyszerűen kivártak fél évig.
Majd lassan kiderült a szektor felett az ég, nem voltak hosszú távú drasztikus hatásai a koronavírusnak. Jól működött a home office, sőt, kiderült, sok esetben még hatékonyabb is. Ezért megugrott a korábban is jelentős kereslet az informatikai fejlesztésekre, így megnövekedett az igény az informatikusok – például a szoftverfejlesztők – iránt.
Piaci korrekció
Egy idő után azonban a piac ismét korrekciót hajtott végre, és elbocsátások kezdődtek, elsősorban az amerikai tech-óriásoknál. Az Amazon, a Google, vagy a Twitter is leépítésekről döntött, igaz, a médiában megjelentekkel ellentétben ez csupán 5, maximum 10 százalékot jelentett. Európába pedig szinte alig gyűrűzött be az elbocsátási hullám.
A jelenlegi gazdasági helyzet nem kedvez az új fejlesztéseknek, a start up cégeknek, ugyanis az infláció, a magas kamatkörnyezet miatt a nagyobb befektetők biztosabbnak látják például a fix hozamú állampapírokat, vagy egyéb stabil befektetéseket. Vagyis, a létező munkaerőhiány ellenére az informatikusoknak, különösen a pályakezdőknek nem könnyű segítség nélkül elhelyezkedniük.
Ezen a problémán tudnak segíteni az úgynevezett programozó bootcampek. Nyugat-Európához hasonlóan itthon is csak pár éve léteznek a néhány hónapos, gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok, amelyek segítségével elsajátítható a programozói szakma alapja. A 21-45 éves korosztály – jelentős részben a pályaváltást tervezők – körében egyre népszerűbb programozó/coding bootcampek egy része nemcsak a programozó képzést, de az elhelyezkedést is segíti.
A bootcampek tehát egyszerre kínálnak megoldást az informatikus-hiányra, valamint azok számára, akik egy éven belül új karriert kezdenének egy külföldön is jelentős perspektívával rendelkező iparágban.
A PROGmasters vezetője szerint nagyon fontos, hogy a programozóiskola személyesen ajánlja végzettjeit a mintegy száz partnercégének (tehát nem az utcáról kell jelentkezniük), ennek köszönhetően könnyebb elhelyezkedniük a fél éves – akár munka mellett is végezhető – képzés után. Főleg, ha magabiztosan beszélnek például angolul vagy németül, vagy a korábbi szakmájukban szerzett tapasztalataik jól hasznosíthatóak új, informatikai pozíciójukban is.
Az IT-karrierhez ráadásul a sztereotípiákkal ellentétben nem kell matematikusnak lenni, sokkal inkább fontos például a problémamegoldó-készség és a logikus gondolkodás.
És akkor jött… a mesterséges intelligencia
Visszatérve a hazai informatikai szektor trendjeihez, az elmúlt évek második sokkhatása a mesterséges intelligencia (MI) volt az IT-szektor számára, és ezzel kapcsolatban jelenleg is sok a kérdés. Az egyik álláspont szerint a mesterséges intelligencia kiválthatja a programozók munkájának jelentős részét, így kedvezőtlenül hat munka-erőpiaci helyzetükre.
A szakember szerint itt is érdemes feloldani az ellentmondásokat. Valóban, az egyszerűbb munkafolyamatok jó része elvégezhető emberi beavatkozás nélkül is, bizonyos kódrészeket automatikusan be tud illeszteni az MI, ám a hozzáértő kontroll változatlanul fontos marad. A tapasztalatok szerint a szoftverfejlesztési folyamatot az MI húsz százalékkal felgyorsítja, de ez azt is jelenti, hogy az induló fejlesztések hatékonyabban, gyorsabban lesznek kiszolgálhatók.
Az MI tehát segítséget tud nyújtani a szakemberek munkájához, amitől a korábbiaknál olcsóbbá és gyorsabbá válhat a jó minőségű szoftverkészítés. Ennek köszönhetően pedig a kevésbé fizetőképes megrendelők – például a KKV szektor cégei – számára is adott lesz a lehetőség ahhoz, hogy versenyképességüket az informatikai fejlesztések révén tovább növeljék.
Mindent a mesterséges intelligenciáról
Az AI Summit 2023 szeptemberi rendezvénye egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a hazai szakemberek és érdeklődők bepillantást nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, és felfedezzék annak hatásait az üzleti életre, a társadalomra és az iparágakra. Az eseményre több mint 50 hazai és nemzetközi előadó kapott meghívást, jelenlétükkel biztosítva a konferencia sokszínűségét.
Részletek: aisummit.hu
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!