Végrehajtotta első sikeres tesztrepülését Japán felett a Toyota és a Joby repülő autója, azaz az eVTOL. Ez az Electric Vertical Take-Off and Landing rövidítése, magyarán az elektromos függőleges fel- és leszállásé.
Nem pusztán repülő autóként, hanem a földtől elemelkedő taxiként szolgálhat majd a helikopter, a drón és a kisrepülőgép elemeit vegyítő, rendkívül csendes, biztonságos és zéró károsanyag-kibocsátású jármű.
A tervek szerint ingázáshoz, üzleti utakhoz, szabadidős utazásokhoz és egyéb célokra is használhatóvá válik – számol be a Vezess.hu az autóipari cég közlése alapján.
A jövő technológiája e téren is ígéretesnek tűnik: a két cég közösen gondozott projektje véleményük szerint
alaposan átalakíthatja a jövő mobilitását, s forradalmi megoldásokat hozhat a logisztikában is.
A mostani volt a Joby és Toyota közös járművének az első felszállása az Egyesült Államokon kívül. A másnapi sajtótájékoztatón a vállalat vezetői megerősítették egymást abban, hogy „a mai nap az igazi kezdet”, ezenfelül megfogadták, hogy tovább erősítik együttműködésüket.
Egy újabb feltörekvő technológiai területen szenvedett durva vereséget Európa
A német Volocopter korábban azt ígérte, hogy a párizsi olimpián már utasokat fognak szállítani a repülő taxijai, a kínos kudarc után most a vállalat nagy része kínai kézbe kerülhet. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!