Judy Garland még kislányként szerepelt az Óz, a csodák csodája című 1939-es klasszikus filmben. A film alapjául szolgáló, L. Frank Baum által írt regényt azonban sosem olvasta fel.

Most azonban a Reader nevű alkalmazáson keresztül a tragikus sorsú színésznő mellett James Dean és Burt Reynolds hangján is megszólalhatnak majd a hangoskönyvek – írja a CNN. A vállalat szerint az alkalmazással a telefonon lévő cikkeket, PDF-eket, ePubokat, hírleveleket és e-könyveket vagy bármilyen más szöveget felolvastathatunk a nekünk tetsző narrátor hangján.

A vállalat leszögezte, hogy előzetesen megállapodott a hollywoodi csillagok örököseivel arról, hogy az elhunyt hangjait felhasználhatják, ugyanakkor a kompenzációról nem közölt részleteket. A lap szerint a kezdeményezés új lehetőségeket rejt az amerikai álomgyár számára abban, hogyan és mire használhatják fel a mesterséges intelligenciát.

Ugyanakkor aggasztó kérdéseket is felvet a tendencia. Az ElevenLabs ugyanis nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy állítólag egy hamis robothívás létrehozására használták fel Joe Biden amerikai elnök hangját, amelyben arra buzdította az embereket, hogy ne szavazzanak a New Hampshire-i elnöki előválasztáson.

Kísért az összeomlás szelleme, de talán az AI esetében ez elkerülhető

Tovább menetelnek az amerikai részvényindexek a legnagyobb technológiai részvényeknek köszönhetően, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos várakozások egekbe hajtják a vállalatok értékeltségét. Sok a párhuzam a 2000-es dotkom lufival, s ezért sokan félnek a buborék kipukkadásától is. Azonban lehet, hogy most megalapozottabb a nagy felhajtás.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→