Az elmúlt években átfogó kiberszabályozási koncepciót kezdeményezett az EU. Ennek részeként az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség megkezdte az uniós tanúsítási rendszerek kidolgozását egyes szolgáltatások, többek között a felhőalapú számítástechnika vonatkozásában (EUCS).
Jelentős iparági szereplői jelezték aggályaikat a készülő kiberbiztonsági rendszerrel kapcsolatban és levélben kérték az EU-s tisztviselőket, hogy az EUCS ne diszkriminálja az amerikai tech óriásokat – írja a Reuters.
Kapcsolódó
Az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA) 2020-ban mutatta be először a felhőalapú számítástechnika rendszerek biztonságát szolgáló EUCS rendszer tervezetét.
Az EUCS célja, hogy az uniós kormányok és a vállalatok megbízható szolgáltatót tudjanak választani a felhőalapú számítástechnikai tevékenységükhöz.
Egy korábbi javaslat úgynevezett szuverenitási követelményeket fogalmazott meg az amerikai technológiai óriásokkal kapcsolatban. Vagyis közös vállalkozás létrehozását vagy egy uniós céggel való együttműködést várta el a tengerentúli BigTech cégektől.
Az unió döntéshozók márciusban eltörölték ezt a kitételt.
Az Európai Bizottság és az ENISA képviselői kedden találkoznak, hogy megvitassák a kiberbiztonsági rendszer részleteit.
Globális versenyképesség
A levelet jegyző 26 európai ipari csoport egy befogadó és megkülönböztetésmentes EUCS kialakítására kéri a döntéshozókat:
amely támogatja a felhőszolgáltatások szabad mozgását Európában, segíteni fogja tagjainkat a hazai és külföldi prosperálásban, hozzájárul Európa digitális ambícióihoz, valamint erősíti ellenálló képességét és biztonságát.
Az aláírók hangsúlyozzák, hogy a legnagyobb szolgáltatók – mint az Amazon, az Alphabet, a Google és a Microsoft – diszkriminációja aláássa az unió globális versenyképességét.
A felhívás szerzői szerint a rugalmas felhőtechnológiák sokféle, egyedi igényeikre szabott választéka tudja garantálni az európai ipar növekedését.
A levelet többek között az Európai Fizetőintézetek Szövetsége (EPIF), valamint a a Cseh Köztársaságban, Észtországban, Finnországban, Olaszországban, Norvégiában, Romániában, Spanyolországban és az Európai Unióban működő Amerikai Kereskedelmi Kamara is aláírta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!