A pénteken közzétett adatok szerint a harmadik negyedévben ismét csatlakozott az öt legnagyobb kínai okostelefon-gyártó közé az Apple, amihez hozzájárult az iPhone 16 piacra dobása is, azonban az amerikai vállalat növekedését így is meghaladta a rivális Huawei.
Az International Data Corporation (IDC) adatai szerint az Apple a második helyen állt a piaci részesedés alapján a harmadik negyedévben. A CNBC beszámolója szerint a technológiai óriáscég
15,6 százalékos piaci részesedét ért el ebben az időszakban, szemben a tavalyi harmadik negyedévi 16,1 százalékkal.
Az IDC adatai szerint a Huawei az Apple mögött a harmadik helyen áll 15,3 százalékos piaci részesedéssel. A vállalat kínai okostelefon-eladásai azonban 42 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.
A tavaly bemutatott, meglepően fejlett chipet tartalmazó Mate 60 okostelefon a Huawei újjáéledéséhez vezetett a hazai piacon, a cég azóta pedig számos új készüléket is piacra dobott, köztük egy úgynevezett trifold telefont, a Mate XT-t .
A Huawei újjáéledése intenzív nyomást gyakorolt az Apple-re Kínában, az egyik legnagyobb és legfontosabb piacán. A második negyedévben az Apple kiesett az első öt közül Kínában a piaci részesedés alapján.
A Huawei lenyűgöző visszatérést hajtott végre, négy egymást követő negyedévben legalább kétszámjegyű növekedést ért el. A világ első háromszorosan összehajtható telefonjának piacra dobása várhatóan tovább lendíti az összecsukható piac fejlődését
– áll az IDC jelentésében.
Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook ezen a héten Kínába látogatott, ahol találkozott az ország technológiai vállalatainak vezető tisztségviselőivel. Egy elemző azt mondta a CNBC-nek, hogy ez egy kísérlet lehet a kínai vállalatokkal való partneri kapcsolatok megerősítésére az Apple Intelligence elindítása érdekében.
Az IDC adatai szerint a Vivo állt az első helyen a kínai piaci részesedés tekintetében 18,6 százalékkal a harmadik negyedévben, a szállítmányok 21,5 százalékos éves növekedésével. A Xiaomi és a Honor a negyedik, illetve az ötödik helyen végzett.
A Canalys adatszolgáltató cég által pénteken közzétett adatok az IDC-vel szemben azonban azt mutatják, hogy
az Apple kínai szállításai a harmadik negyedévben 6 százalékkal csökkentek éves szinten.
A Canalys adatai szerint az Apple az ötödik helyen áll a piaci részesedés alapján Kínában. Eközben az adatszolgáltató a Huaweit a második helyre tette piaci részesedést tekintve, 24 százalékos éves növekedéssel az idei harmadik negyedévben.
Eljött Tim Cook ideje: lassan ketyegett, de végül berobbant a bomba
A cupertinói vállalat köszöni szépen, nagyon jól érzi magát.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!