A favágók és az asztalosok egyik legfontosabb felszerelése a láncfűrész. Feltalálása azonban egy teljesen más területhez kapcsolódik, és mintegy két évszázad kellett ahhoz, hogy kivágják vele az első fát.

Több tízezer évet ölel fel a fűrész evolúciója

A láncfűrész elődje a kézifűrész volt, amely fogazott pengéivel vágja el a fát.

A legősibb kézifűrészek a paleolit korból származnak, valószínűleg ie. hatvanezer és tízezer között találták fel és kezdték használni. A pengék eleinte kőből és kovakőből készültek a nyél pedig csontokból – derül ki az InterestingEngineering.com összefoglalójából.

A kézifűrészek fejlődése során a kőből készült pengéket felváltották a fémpengék: eleinte a réz és a bronz, majd később a vas lett a meghatározó. Már az ókori egyiptomiak is fűrészt használtak a bútorkészítéshez.

Császármetszéssel született a láncfűrész

Az első láncfűrészt 1780-ban Skóciában tervezték. A láncfűrész ötlete és így feltalálása nem a kézifűrész evolúciójának a része, célja nem a fűrészelés megkönnyítése, vagy modernizálása volt.

Az első láncfűrésznek köszönhető a szüléskor alkalmazott császármetszés elterjedése, amely a láncfűrésszel, mint orvosi eszközzel egyidős.

John Aitken és James Jeffray skót sebészek találták fel a láncfűrészt, eredeti célja az volt, hogy segítsen a szülő nők vajúdásában. A szülő nőknél gyakran előfordul, hogy a baba elakad a szülőcsatornában. Az első láncfűrész fából készült, amelyet egy óralánchoz hasonló lánccal, kézi erővel hajtottak meg.

Pengéivel a nők medencecsontját vágták át az orvosok, ezzel megkönnyítve a szülést. Noha érzéstelenítés és fertőtlenítés ebben az időben még nem létezett, az első láncfűrész sokáig a legfontosabb orvosi eszköznek számított, mivel szülészeti használatának száz évében rengeteg nőt és újszülöttet mentett meg a haláltól.

A láncfűrészt ugyan elsősorban a szülésekhez használták, de az ortopédiában is fontos szerepe volt, segítette a csontok kimetszését.

Egészen 1894-ig, vagyis több mint száz évig használták a szülések megkönnyítéséhez a láncfűrészt, amelyet a mai napig használt orvosi fűrész váltott fel a 20. század fordulóján.

Az orvoslásból kikopott, a faiparban ma is a legmodernebb

Az első láncfűrész a 20. századra teljesen kikopott a használatból, és a későbbiekben sem kísérletezett az orvostudomány hasonló eszközökkel.

Ekkor jött el a láncfűrész általános használata a faiparban: noha az első benzines láncfűrészt egy évtizeddel hamarabb már feltalálták,

az első elektromos láncfűrész atyja, szabadalmaztatója hivatalosan Andreas Stihl. A német mérnök által épített 64 kilogrammos eszköz meghajtásához két ember kellett, és már célzottan favágásra építették.

Stihl saját találmányát később továbbfejlesztette. Először 1929-ben a „fakivágó gép” névvel illetett benzinmotoros láncfűrész használatát kezdték el tömegesen gyártani. Az 1930-as évekre az eszköz súlya kevesebb mint fele volt a prototípusnak, 25 kilogramm. Már egy ember is elegendő volt a használatához és a szélesebb farönköket is el lehetett vele fűrészelni.

Andreas Stihl nevéhez kötődik tehát a modern láncfűrész feltalálása és általános használatának elterjedése, amely így az 1900-as évektől napjainkig már valóban a hagyományos kézifűrész technológiailag továbbfejlesztett változata.