A francia szépségipari vállalat a Viva Tech nevű rendezvényen mutatta be az MI-vel közösen létrehozott elképzeléseit, többek között egy bionyomtatott bőrtechnológiát és egy MI-alapú labort.
A L'Oréal emellett azt is bejelentette, hogy a Meta-val kötött stratégiai partnerség keretében a 3D, a kiterjesztett valóság, valamint az MI szépségipari fejlesztések kutatásában is erősíti pozícióját.
Kapcsolódó
A vállalat a rendezvény keretében több új szépségápolási technológiát is bemutatott nem csupán az ipar, hanem a fogyasztók számára is.
A vállalat közleménye szerint kifejlesztettek egy olyan klinikai képalkotó technológiát, ami több mint 11 bőrtulajdonságot mér a bőrfelszínen, valamint a felszín alatt is, majd megfelelő összetevőket és életmódbeli tippeket ajánl a vásárlók számára, amelyek a napi bőrápolási rutinba is beilleszthetők.
Ezen felül a jövőben egy olyan, mindenre kiterjedő, mesterséges intelligenciával működő szépségápolási asszisztenssel is találkozhatunk majd a jövőben, amely személyre szabott diagnosztikát és tanácsokat kínál a felhasználóknak.
A L'Oréal ezeken felül bemutatott a szépségipar számára egy, a WPP NVidia motorjával és egyéb nagy nyelvi modell alapú MI-vel működő labort is, amelyben a mesterséges intelligencia segítségével, biztonságos keretek között folyhatnak termékkísérletek.
Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!