A tokenizáció 2024-ben is jelentős előrehaladást ért el a kriptoszektorban, hiszen a tokenizált eszközök (real world asset - RWA) világszerte több mint 60 százalékkal nőttek, így a 2023 végi 8,4 milliárd dollárról 2024. december 1-jén 13,5 milliárd dollárra emelkedett az összállomány az rwa.xyz szerint.
De mi is az a tokenizáció, amelről korábban már részletesen írtunk?
Kapcsolódó
Ennek segítségével különböző eszközöket, akár részvényeket digitális érmeként (tokenként) jelenítünk meg a blokkláncon okosszerződésekkel, amelyek eladhatók és megvásárolhatók. A tokenek úgy működnek, mint a tulajdonjogot igazoló digitális tanúsítványok, amelyek szinte bármilyen értéktárgyat képviselhetnek.
Elképesztő növekedés várható
Az előrejelzések szerint az RWA-szektor legalább 2 billió dollárra emelkedhet, sőt, a következő öt évben elérheti a 30 billió dollárnyi volument is, vagyis potenciálisan több tízszeres növekedés előtt áll a szektor. 2024-ben az USA-ban a tokenizált értékek több mint háromszorosára 760 millió dollárról 2,6 milliárd dollárra nőttek 2024. december 1-jei adatok alapján. Szakmai körökben viccesen azt szokták mondani, hogy lassan a Marsot is tokenizálják, és akkor hogyan fog majd Elon Musk leszállni az űrsiklóival.
A Nickel Digital Asset Management felmérése kimutatta, hogy a vagyonkezelők és az intézményi befektetők 75 százaléka azt jósolja, hogy a következő öt évben a befektetési alapok tokenizálása drámai növekedést érhet el. A BNY Mellon kutatása szerint pedig az intézményi befektetők 97 százaléka úgy gondolja, hogy ez a módszer forradalmasítja a vagyonkezelést.
A Coinbase – mint a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje – a 2025-ben várható fejleményeket elemezve szintén jelentős szerepet szán a szegmensnek. Egyelőre a tokenizálás legnagyobb szektora továbbra is a magánhitel maradt több mint 9,5 milliárd dollárral. Várakozások szerint az olyan ismert nevek, mint a BlackRock és a Franklin Templeton szintén egyre inkább elfogadják a blokklánc-technológiát 2025-ben, így az intézményi felhasználásra szánt okos megoldások még fontosabb szerepet játszhatnak.
A BlackRock tavaly elindította a BUIDL-t (Institutional Digital Liquidity Fund), amely meghatározó pillanat volt, hiszen megmutatta, hogy a blokklánc hogyan képes valódi, kézzelfogható értéket nyújtani a pénzügyi világnak. Ez több egy technológiai kísérletnél, hiszen ez helyreállította a hitelességet és a bizalmat a blokklánc-ökoszisztémában, amely a korábbi évek gigantikus csalásai miatt amortizálódott.
Piaci előnyök
Az RWA tokenizáció előnyei közé sorolhatjuk, hogy az eszközök potenciálisan éjjel-nappal kereskedhetnek a globális platformokon, miközben az új piaci szegmensekhez és ügyfelekhez való hozzáférés, illetve a likviditás biztosítva van. Emellett a piaci részesedés növelését és a kockázatok mérséklését is elérhetjük a termékek diverzifikációján keresztül.
A hagyományos befektetések – például kötvények és alapok – tokenjeinek létrehozása a blokkláncok gyorsan növekvő felhasználási területe, mivel a digitális eszközök és a hagyományos pénzügyek (TradFi) egyre jobban összefonódnak. Ez nem csak a befektetők számára előnyös, hanem az alapkezelők számára is dinamikusabb és rugalmasabb alapstruktúrákat biztosít, amelyek a befektetők számát és a portfóliók teljesítményoptimalizálását növelik.
Kihívások
A Coinbase intézményi szempontból három fő kihívást lát a nyilvános blokkláncon történő tokenizálással kapcsolatban.
- Az első az intelligens szerződések kihasználásának vagy a privát kulcsok kiszivárgásának technológiai kockázata.
- A második az infrastruktúra kiépítésének kockázata. Sok cég ugyanis egyelőre nincs felkészülve arra, hogy nyilvános és privát kulcsokat kezeljen a blokkláncokhoz és a felhasználói hozzáférés-kezeléshez kapcsolódóan. Például a szervezet különböző egységeinél dolgozó alkalmazottaknak kell korlátozott hozzáférést biztosítani a vállalati pénztárcához.
- Harmadik és talán a legfontosabb, hogy be kell tartani a KYC (Know Your Customer) és az AML (Anti-Money Laundering) szabályozásokat, amelyek egyrészt megkövetelik a pénzügyi szolgáltatóktól, hogy azonosítsák és ellenőrizzék az ügyfeleiket, másrészt a pénzmosás elleni küzdelemben alapkövetelmények. A pénztárca-ellenőrzési folyamat jelentősen javulni fog 2025-ben, ami a gyanúsan nagy pénzmozgásokat hatékonyabban nyomon követheti.
Ez a jövő útja!
A vagyonkezelők és a pénzintézetek egyre inkább elfogadják a hagyományos eszközök tokenizálását nyilvános blokkláncokon,
- amelyek lehetővé teszik a szinte azonnali elszámolásokat,
- továbbá a hét minden napján, 24 órában nyitva tartó kereskedést,
- illetve egyszerűsíthetik a műveleteket
- és mérsékelhetik a kockázatot.
Természetesen ezek az erőfeszítések saját egyedi kihívásokkal szembesülnek, beleértve a likviditás széttagoltságát több láncon, bár ez ügyben már jelentős előrelépések történtek.
Végső soron a tokenizálás fokozatosan teret nyer, míg a jelenlegi időszak kiváló lehetőséget kínál a kísérletezésre, biztosítva, hogy a cégek a technológiai fejlődés élvonalában maradjanak. Az okosszerződések intézményesítése nem spekulatív megoldás, hiszen a gyorsabb elszámolás, a csökkentett tranzakciós költségek és a megnövekedett tőkehatékonyság előnyei már most is világosan látszanak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!