A felhasználók 2-3 évente cserélik a telefonjaikat, mert megjelent egy új modell, vagy az előző tönkrement, amiben a profitmaximalizálásra törő gyártók is érdekeltek. A World Economic Forum kutatóintézet tanulmánya szerint mindez a nyilvánvaló pazarláson túl azt is magával vonja, hogy záros időn belül nem, vagy csak jóval drágábban lehet új eszközökhöz jutni, mivel kifogynak a mindenki zsebében ott lévő eszközök működését biztosító nyersanyagok.

Ha valaki elejti a 40 ezer forintért vett, kétéves telefonját, aminek használhatatlan lett a felülete, és 20 ezer forintért lehetne cserélni, vesz egy újat. Ez a telefonoknál és egyéb elektronika eszközöknél is bele van kódolva a rendszerbe, ez is okozza az immár jól látszó problémát.

Mind a gyártásban, mind a szabályozásban több opciót vizsgálnak, ebben az Európai Unióban egyre nagyobb teret kapó elképzelés, megadni a „jogot” az eszköz javítására.

Nem marad anyag

A Royal Society of Chemistry tudományos kutatóintézet azt jósolja, hogy a mobilok és egyéb elektronika eszközök gyártásában használt 31 elem közül 6 egy évszázadon belül teljesen kifogy, valamelyik hamarabb, valamelyik később.

A réz már most is kritikusnak bizonyul a globális chiphiány szempontjából, de a telefonokban van arany, indium, ami az érintőképernyő gyártásában fontos és a cinkbányászat mellékterméke, az összes iphone működéséhez elengedhetetlen tantalumból pedig maradt 50 évnyi ellátás.

Ha megváltoznak a gyártói és felhasználói gyakorlatok, akkor ez az időkeret megduplázható, vagy akár még fenntarthatóvá is válhat.

Nem 3, hanem 5 év

Ebben egy kicsi de - látva, hogy a teljes emberiség számát meghaladó mobileszköz van forgalomban - mégis hatalmas lépés lenne, ha ki lehetne tolni egy telefon életciklusát a mostani 2-3 évről 5 évre. Ahhoz, hogy ez elérhető legyen, több tényezőnek kell összhangba kerülnie, és számos ötlet is van, mindegyik a maga akadályaival.

  • A telefont nem kidobni, hanem lecserélni. Ez uniós előírások mentén jelenleg is működik az egyéb háztartási eszközökre is, amikor valaki újat vesz, a régiről köteles az eladó gondoskodni. A sikerhez kell az is, hogy kedvezményes legyen emiatt az új vásárlás, amit a láncok szoktak is csinálni. Egy elromlott mosógép elvitelénél jól jön a segítség, egy törött telefont könnyen kidob az ember.
  • Lízingelni a telefont. Lényegében az ügyfél használja az elvárható életciklusán keresztül a készüléket, amit a végén lead a gyártónál vagy értékesítőnél, aki visszanyeri belőle az értékes nyersanyagokat. Itt aggályos a begyűjthetőség, és, hogy mekkora bizalommal adják át az adataikat az ügyfelek, ha épp nem sikerült mindent törölni.
  • Átgondolni a bevetett céges gyakorlatokat, nem kell külön eszköz a céges és privát ügyekhez, elég egy. Ennek sokan örülnének, viszont jó eséllyel épp az uniós adatvédelmi előírások szempontjából lenne aggályos az átfedés.
  • Az EU aktívan népszerűsíti, egyes tagállamokban, például Franciaországban már fel is kapták a „javításhoz való jog” ötletét. Ez annyit tesz, hogy az elektronikai eszközöket minél tovább lehessen használni, lehessen hozzájuk alkatrészt kapni, elérhetők legyenek az ehhez szükséges leírások is, ha valaki maga javítaná meg a megvett eszközt. Ez a telefonok esetében különösen nehéz, lévén a teljes iparág arra állt be, ha valami törik, vagy nem működik, sokkal egyszerűbb mindenkinek a csere.
  • A legnehezebb, a fogyasztói szokások átalakítása. Nem kell mindenkinek évente új iPhone, hiába csillog, ha az előző évi is teljesen jól működik.

Rejtett ár

Azon túl, hogy fogyóban van az eszközök előállításához használt nyersanyag, ez a szektor is jelentős terhet ró a környezetre. Épp a kereslet által hajtott gyártás adja a mobilakhoz köthető káros kibocsátás 85-95 százalékát, nem is a használatuk.

Csak az eldobott mobilokból adódó elektronika hulladék 50 millió tonnát tett ki 2019-ben, és miután folyamatosan egymilliárd feletti eszköz kerül forgalomba évente, ez csak növekedni fog. Közben elhanyagolható arányú az újrahasznosítás, vagyis nemesfémeket dobnak ki felhasználók, államok és gyártók a szemétbe. Ezt csak tetézi, hogy a korábban említett fontos nyersanyagokat jelentős részt Afrikában, ellenőrizetlenül, gyakran gyerekmunkások termelik ki a helyi bányákból.