Az OpenAI a múlt hét folyamán egy olyan hangot mutatott be az új, hangalapú ChatGPT 4o számára, amely többeket is nagyon emlékeztetett Scarlett Johansson jellegzetes orgánumára.
A többszörösen Oscar-díjra jelölt színésznő úgy nyilatkozott, hogy sokkolta és feldühítette, hogy egy olyan hangot használ a mesterséges intelligencia, ami állítólag kísértetiesen hasonlít az övére – írja a Business Insider.
Az OpenAI a múlt héten mutatta be és tette elérhetővé a GPT-4o modelljét, amelynek hangasszisztense számos hangopciót is tartalmaz: közülük az egyik többek szerint is hasonlít annak az MI-alapú chatbotnak a hangjára, amelynek Scarlett Johansson adta a hangját a 2013-as A nő című filmben.
Az OpenAI vasárnap a késő esti órákban arról adott ki közleményt, hogy szünetelteti a Sky elnevezésű hangot, azt azonban nem részletezték, hogy miért. A vállalat egy blogbejegyzésben azt írta, hogy az egyes hangok létrehozásakor valódi szinkronszínészekkel dolgoztak együtt.
Scarlett Johansson szerint először tavaly szeptemberben kereste meg őt az OpenAI vezérigazgatója azzal, hogy felkérje őt a GPT-4o modell megszólaltatására, hogy ezzel is „áthidalja a technológiai cégek és a kreatívok közötti szakadékot”, Scarlett Johansson hangja pedig nyugalmat árasztana a felhasználók számára.
Bár a színésznő elutasította az ajánlatot, Sam Altman állítólag még két nappal a GTP-4o bejelentése előtt is meg akarta őt győzni.
Azonban mielőtt Scarlett Johansson válaszolni tudott volna, a demó már megjelent.
Fúzió a javából: az iPhone-okra készül a ChatGPT
Az Apple már egészen közel áll ahhoz, hogy megállapodást kössön a OpenAI vezetőivel arról, hogy a ChatGPT az iPhone-okra „költözhessen”. Ez pedig még nem minden: az Apple a Google-lel is tárgyalásokat folytat a Gemini használatáról.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!